Macron szerint nem tárgyalható újra a Brexit

 

London kérésére legfeljebb tisztázni lehet még a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás részleteit, újratárgyalni azonban nem – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően pénteken.

Macron sajtóértekezletén kijelentette, létrejött egy megállapodás, az „egy igazán jó, az egyetlen lehető és legjobb megegyezés” mind a két fél számára, amelyet az unió már nem tud újratárgyalni annak ellenére, hogy sok aggodalmat kelt és a valóságtól eltérő sok elképzelés születik a szöveggel kapcsolatban.

Most a brit parlamentnek kell elfogadni a Brexit-dokumentumot (Fotó: EPA/Stephanie Lecocq)

Most a brit parlamenten a sor, hogy megtegye a következő és szükséges lépéseket a dokumentum elfogadásához – tette hozzá.

A francia kormány adópolitikája ellen hetek óta tartó, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárga mellényesek megmozdulásaival kapcsolatban elmondta, Franciaországnak nyugalomra, rendre van szüksége és arra, hogy visszatérjen a rendes működéséhez. Hozzátette, nem hiszi, hogy a francia demokrácia képes elfogadni olyan párbeszédet, amely csak a közterületek elfoglalásával működik erőszakos cselekmények által.

Macron csütörtökön Brüsszelben úgy nyilatkozott, nem léphetnek előre azok az országok, amelyekben a vezetés nem veszi figyelembe az emberek jogos dühét. Hétfői bejelentése szerint egyebek mellett megemelik a minimálbért, járulékmentessé teszik a kétezer eurónál alacsonyabb nyugdíjakat, illetve adó- és járulékmentessé teszik a túlórapénzeket.

Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatóján kijelentette, meg van győződve arról, hogy a francia kormányfő folytatja reformprogramját, miután megfékezte a sárga mellényes tüntetők okozta válságot.

A kancellár hozzátette, jól átgondolt javaslatokra volt szükség ahhoz, hogy Macron válaszolni tudjon a tüntetők panaszaira. A megmozdulások szervezésének lehetősége a demokrácia része, amelynek azonban az erőszak nem képezi részét – tette hozzá.

Leo Varadkar ír miniszterelnök távozásakor úgy nyilatkozott, elégedett az unióban maradó 27 tagország vezetője által csütörtök éjjel, a Brexit ügyében elfogadott zárónyilatkozattal. Reményét fejezte ki, hogy a brit parlament mihamarabb elfogadja a kiválás részleteit rögzítő dokumentumot, hogy időben lezárható legyen a jövőbeni kapcsolatokról szóló egyezmény szövege is.