Porosenko az Északi Áramlat 2 építésének leállítását sürgeti

 

Az Északi Áramlat 2 földgázvezeték építésének leállítását, és a NATO fekete-tengeri jelenlétének megerősítését sürgette Petro Porosenko ukrán államfő egy német lapinterjúban.

A Berliner Morgenpost című lap hírportálján közölt interjúban kiemelte: Oroszország a Kercsi-szorosnál történt incidenssel bebizonyította, hogy ki akarja terjeszteni befolyását Ukrajnában, folyosót akar létrehozni az elfoglalt Donyec-medencétől az elfoglalt Krím félszigetig, és nem lehet kizárni, hogy még tovább fokozza agresszióját.

A szabad világ jövője dől el ezekben a napokban Ukrajnában – fogalmazott Petro Porosenko, aki interjút adott a Bildnek is, amelyben úgy nyilatkozott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök teljes egészében el akarja foglalni Ukrajnát. A Bildnek arról is beszélt, hogy az orosz elnök Kelet-Ukrajna és a Krím után most az Azovi-tengert akarja megkaparintani, amelyen nemcsak ukrán kereskedelmi hajók rekedtek meg a területet a Fekete-tenger többi részétől elválasztó Kercsi-szorosnál történt incidens miatt, hanem három német hajó is.

Mindkét interjúban hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak egységes és határozott választ kell adnia Moszkva lépésére. A Berliner Morgenpostban kifejtette, hogy e válasz részeként le kell állítani az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Nyugatra szállító Északi Áramlat 2 földgázvezeték építését, és az elrettentés céljából meg kell erősíteni Németország és szövetségesei katonai jelenlétét a Fekete-tengeren.

A Bildben közölt interjúban úgy fogalmazott: reméli, hogy a NATO-ban vannak tagállamok, amelyek hajlandók hadihajókat vezényelni az Azovi-tengerre, hogy hozzájáruljanak Ukrajna biztonságához.

A Kercsi-szoros közelében, november 25-én az orosz határőrök elfoglaltak három ukrán hadihajót. Petro Porosenko az eset miatt 30 napra hadiállapotot rendelt el. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette Moszkvát és Kijevet, és követelte az ukrán tengerészek elengedését.