Egységes uniós nyilatkozatot követel az antiszemitizmussal szemben Kurz

 

Sebastian Kurz osztrák kancellár egységes uniós nyilatkozatot követelt az antiszemitizmussal szemben egy Bécsben rendezett konferencián szerdán.

Az uniós tanács soros elnökségét betöltő Ausztria zsidó közösségek vezetőit, politikusokat és szakértőket hívott a bécsi tőzsde fogadótermeiben rendezett szerdai uniós konferenciára, hogy az európai zsidóság védelméről tárgyaljanak.

A rendezvényen mások között Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője és Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa is részt vett. Mindketten felszólították az EU-tagállamokat, tegyenek fokozott erőfeszítéseket az európai zsidóság védelmére.

Sebastian Kurz reményét fejezte ki, hogy még az osztrák soros uniós elnökség alatt sikerül egységes meghatározást adni az antiszemitizmus fogalmának. Az osztrák kormányfő szerint ez „fontos lépés” lenne annak érdekében, hogy a zsidók nagyobb biztonságban élhessenek Európában.

„A legfontosabb, hogy nem szabad elfordítanunk tekintetünket” – mondta Kurz. Egyben a szabályozott migráció jelentőségére is felhívta a figyelmet. „Csak annyi embert szabad az országba engedni, amennyit be is tudunk illeszteni„ – utalt az osztrák kancellár olyan muszlim országokból származó illegális bevándorlókra, akiknek “eltérő felfogása van Izraelről”.

Manfred Weber az antiszemitizmus elleni küzdelem egyik kulcskérdésének nevezte az új kommunikációs eszközöket. Az EPP csúcsjelöltjévé választott politikus szerint szigorú szabályozással kell fellépni, amennyiben a közösségi médiumok üzemeltetői nem akadályozzák meg a terrorpropagandát, a hamis hírek terjesztését és az antiszemita tartalmakat. Mint mondta, az európai törvényhozónak keményen érvényt kell szereznie az európai alapelveknek. „Amit nem szabad nyomtatott formában megtenni, azt a közösségi médiában sem szabad megengedni” – figyelmeztetett Weber.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő videoüzenetben szólította fel a világ kormányait, hogy fogadják el az antiszemitizmus nemzetközi definícióját.

A konferencia egyik gyakorlati eredményeként bemutatták az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) megrendelésére – szakértők által – összeállított antiszemitizmus elleni kézikönyvet.

Ariel Muzicant, az EJC alelnöke szerint a szavak helyett eljött a tettek ideje. „Elágazáshoz érkeztünk. A következő hónapok és évek meghatározóak lesznek a kontinensen élő másfél millió zsidó sorsára nézve” – mondta az EJC alelnöke. Bár Ausztriában teret nyer az antiszemitizmus, „nincsen olyan erőszak és nem történnek olyan gyilkosságok, mint Franciaországban, Nagy-Britanniában, Svédországban és sok más országban” – hangsúlyozta Muzicant.

Egy, a vezető zsidó személyiségek körében elvégzett – kedden ismertetett – felmérés szerint az európai zsidóság mindössze 20 százaléka érzi nagyfokú biztonságban magát otthonában. Tíz éve ez a mutató még 36 százalék volt. Ugyanebben az időtartamban hatról tizenhárom százalékra növekedett azok aránya, akik legkevésbé sem érzik biztonságban magukat.

Mindez annak ellenére van így, hogy a megkérdezettek 73 százaléka szerint a kormányok megfelelően kezelik a zsidók biztonsági igényeit.