Európai hadsereget akar a francia államfő

 

Európai hadsereg létrehozását javasolta Emmanuel Macron az Europe 1 francia rádiónak adott keddi interjúban – a francia államfő szerint valódi európai hadsereg nélkül nem lehet megvédeni az európaiakat, akik szerinte nem hagyatkozhatnak kizárólag az Egyesült Államokra.

Macron szerint azért van szükség a közös hadseregre, mert Európa határán tekintélyelvű hatalmak emelkednek és fegyverkeznek. Európának képesnek kell lennie megvédenie magát, „legyen szó Kínáról, Oroszországról vagy akár az Egyesült Államokról” – tette hozzá. Macron egyúttal rámutatott: Európa és biztonsága sínyli meg a legjobban azt, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződést Oroszország és az Egyesült Államok között.

Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)

Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)

Macron korábban is szorgalmazta, hogy 2020-ig hozzanak létre egy közös európai katonai egységet, amelyet válsághelyzetekben vetnének be. Emellett közös védelmi költségvetésre és egy közös katonai doktrína megfogalmazására is javaslatot tett. Belpolitikai kérdésekről beszélve a francia elnök egyebek közt megjegyezte: nyitva kell hagyni a lehetőséget, hogy szükség esetén a hatóságok megjelenhessenek az iskolák területén, ha a tanári kar úgy dönt. Az iskolai erőszak elleni harc jegyében a francia kormány október végén több intézkedésre tett javaslatot, és nem zárta ki, hogy válsághelyzetekben a rendőrség is beavatkozhasson az oktatási intézmények életébe.

A kérdés azután került napirendre, hogy októberben közfelháborodást keltett egy videó, amelyben egy diák fegyverutánzattal fenyegette a tanárnőjét egy créteili gimnáziumban, azt követelve, hogy ne írja be hiányzását a naplóba.

Kapcsolódó tartalom