Az Iszlám Állam követte el a kopt keresztények elleni támadást

 

Kopt keresztény zarándokokat szállító buszra támadtak ismeretlen fegyveresek pénteken Egyiptomban, az egyház tájékoztatása szerint legalább heten meghaltak, tizenkilencen megsebesültek. Az Iszlám Állam terrorszervezet a szócsövén, az Aamák hírügynökségen keresztül jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Annak ellenére, hogy a dzsihadisták állításuk alátámasztására nem szolgáltattak bizonyítékot, ismételten kifejezték szándékukat, hogy megbüntetik a kopt keresztényeket, mert támogatják Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. Az Iszlám Állam már korábban is több merényletet hajtott végre egyiptomi keresztények ellen.

Szíszi a történteket követő Twitter-üzenetében megfogadta, hogy folytatni fogja a terroristák elleni küzdelmet. Mint írta, a támadás sebet akart ejteni az egyiptomi nép erős szövetén. A támadás Minja tartományban történt a Kairótól 260 kilométerre délre fekvő Hitvalló Szent Sámuel-kolostor közelében.

Hírügynökségi jelentések szerint három busz tartott a kegyhelyhez, a fegyveresek azonban csak az egyik járműre tudtak rálőni. A TASZSZ orosz hírügynökség előzetes információkra hivatkozva 10 halálos áldozatról írt.  A halottak között nők és gyerekek is vannak.

Mahmud Taufik egyiptomi belügyminiszter a televízióban közvetített nyilatkozatában bejelentette: műveleti csoportot hoznak létre a támadók előkerítésére. 2017 májusában ugyanebben a térségben szintén zarándokok buszát vették célba szélsőségesek, akkor 28 halálos áldozat volt és több tucat sebesült.

A koptok alkotják a legnagyobb, egyben legősibb keresztény közösséget Egyiptomban. Számukat 7-10 millió közé teszik a mintegy 95 milliós lakosságon belül. Hoszni Mubarak egyiptomi diktátor 2011-es bukása után, a 2013-ig tartó iszlamista kormány alatt a koptok helyzete nagyon megnehezült. Az olykor több tucat halálos áldozattal járó támadások azonban ezt követően sem szűntek meg.

Minja tartományban a legmagasabb, 35 százalék a kopt keresztények aránya. Ez a térség egyben az, amelyikben a legtöbb erőszakcselekményt követik el templomok, illetve keresztények házai és üzletei ellen.