Társadalmi vitát kell folytatni Németországban

 

A némettől eltérő kultúrkörökből érkező bevándorlás miatt az alapelveket tisztázó társadalmi vitát kell folytatni Németországban a vallás és az állam viszonyáról és a vallás társadalmi szerepéről – közölte Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter.

A hazaitól eltérő vallási és kulturális szokásokat ápoló emberek bevándorlása jelentős kihívásokhoz vezetett, amelyek a vallás és az állam viszonyát is érintik – írta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Die Welt című német konzervatív lap csütörtöki számában.

Az alapvető kérdésekről társadalmi vitát kell folytatni, köztük arról: hol van a helye a vallásnak a mai Németország társadalmában, és arról, hogy miként lehet biztosítani az együttélést egy vallásilag és világnézetileg egyre plurálisabb társadalomban.

Kifejtette: sokáig idejétmúltnak, meghaladottnak számított az a felismerés, hogy a vallási fanatizmusban a társadalmi együttélést fenyegető robbanóerő van, de már az egykori Jugoszlávia szétesésével elindult polgárháborúk is megmutatták, hogy az etnikai különbségek mellett a vallási alapú kulturális különbségek jelentősége is egyre nagyobb. Azonban elég csak a német történelem lapjaira pillantani annak belátásához, hogy a vallásokban benne rejtőznek a könyörtelenség és az intolerancia tendenciái, és ezek a felszínre is törhetnek – mondta a belügyminiszter.

Az európaiak sok szenvedéssel évszázadok alatt tanulták meg, hogy nehéz a békés együttélés, ha együtt jár a vallási és a politikai igazság meghatározása iránti igény. Ezért a mai állam tiszteletben tartja a vallások lelkiségi, spirituális tekintélyét, de megtartja magának az együttélés szabályozásának tekintélyét. Rámutatott: a német alaptörvény biztosítja, de korlátozza is a hit szabadságát. „A vallásszabadság senkit sem ment fel az alaptörvény tisztelete alól” – hangsúlyozta a CSU elnöke.

Szavai szerint tisztázó vitát kell folytatni ezekről az ügyekről valamennyi jelentős németországi vallási közösséggel. Ehhez a vitához „tudatosítanunk kell kulturális és vallási gyökereinket”, és ezt az örökséget egészséges önbizalommal, de a más vallási és világnézeti felfogások iránti tisztelettel kell képviselni – írta Horst Seehofer.