Soros-terv: Európa könnyű prédává válhat

 

Éheztetik a menekülteket a déli határon, a tranzitzónákban – állítja több afgán család esetére hivatkozva a Helsinki Bizottság és az ellenzéki sajtó. A német médiában pedig börtönnek, internálótábornak is nevezték az állomásokat, ami nehezen értelmezhető, mert a zónák nyitottak, Szerbia felé bármikor elhagyhatók.

Aki Magyarországon nemzetközi védelem iránti kérelmet terjeszt elő és nem kap menekült- vagy éppen oltalmazotti státuszt, vele szemben idegenrendészeti eljárást indítanak meg, amely alatt már nem jogosult ellátásra a magyar adófizetők pénzén, a gyermekekre és a várandós anyákra ez az intézkedés nem vonatkozik – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Hozzátette: a nagykorú harmadik országbeli emberek előtt nyitva áll a lehetőség, hogy Szerbia felé elhagyják a tranzitzónát.

Elfogadhatatlan a hangulatkeltés

Nem reális az az állítás, hogy itt bármiféle börtönben lennének, ahol éheztetik őket. A strasbourgi emberjogi bíróság ugyan néhány esetben megállapította, hogy nem volt jogszerű az ellátás elmaradása, de ezekben az esetekben jelezte a bevándorlási hivatal, hogy eleget tesz a bíróság döntésének, tehát jogállami keretek között zajlik a teljes eljárás” – szögezte le az alkotmányjogász.

Az illegális bevándorlóknak kialakított tranzitzóna táblája a budapesti Nyugati pályaudvarnál a megnyitó napján, 2015. augusztus 14-én. A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig mosdót és zuhanyozót helyezett üzembe a területen. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A kép illusztráció (Fotó: MTI /Bruzák Noémi)

A Nyílt Társadalom Alapítványok által támogatott szervezetek meg akarják szüntetni a tranzitzónákat, és folyamatosan fogást keresnek rajtuk. Ifj. Lomnici Zoltán leszögezte: elfogadhatatlannak tartja ezt a „hangulatkeltést”, mert az azok ellen irányul, akik betartják a törvényi előírásokat. Hangsúlyozta: mélyen elítélhető ez a fajta hangulatkeltés a hatósággal szemben.

Az úgynevezett „migránsbizniszről” azt mondta, hogy különböző migránscsoportokra rátelepedve jogvédő szervezetek Magyarországon vagy Strasbourgban eljárásokat indítanak, ezzel leterhelve a magyar igazságszolgáltatás egy részét, és Strasbourgban olyan kártérítéseket ítélnek meg, amelyekből bőven profitálhatnak ezek a szervezetek is.

Maximalizálnák a haszonszerzést

Emlékeztetett, hogy a Migration Aid nevű szervezet egyik aktivistája egy újságírónak elárulta, hogy Soros György célja a pénzügyi és politikai haszonszerzés. „Ilyen szempontból tehát nem meglepő, hogy minden olyan jogállami eljárást is megpróbálnak kihasználni a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek, hogy ezt a bizonyos maximalizálást megvalósítsák” – fűzte hozzá.

Kétségtelen tény, hogy ehhez olyan eszközöket is igénybe vesznek a „perlési mánián” túl, mint a közérdekű adatigénylés, és számos más terület, amely hol indokoltan, de inkább indokolatlan leterheli az adatigénylés vagy az igazságszolgáltatás egy részét – mondta Lomnici.

Európa régi karaktere, gazdasága és kultúrája a tét

Kitért arra is, amit korábban Georg Spöttle említett, hogy egyetért azzal, hogy az NGO-k, azaz a nem kormányzati szervezetek finanszírozzák ezt az újkori migrációs hullámot, hiszen az embercsempészek annyi pénzt kérnek, amit az Afrikából vagy az arab világból elindulók nem tudnak kifizetni. Úgy vélte, ezt a pénzt befektetési céllal különböző gazdasági és pénzügyi körök megelőlegezik a migránsoknak, hogy a saját politikai programjaikat – amelyeknek következtében busás haszonra számíthatnak – megvalósítsák.

„Ez egy olyan előre felépített, a köznyelv által Soros-tervnek is nevezett folyamat, amelyet különböző pontjain tetten érhetünk, logikusan felépített ördögi terv, amelynek részeként nem titkoltan Európa egy kevert népességű kontinenssé válhat, elveszítheti régi karakterét, kiüresedhet kulturálisan és identitás szempontjából, és onnantól könnyű préda lesz a gazdasági érdekcsoportoknak” – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ifj. Lomnici Zoltán.