Töredékére csökkent a Szíriában élő keresztények száma

 

Hétfő este mutatják be a Duna Televízióban az Övék a mennyek országa című dokumentumfilm-sorozat harmadik részét, mely a Szíriában élő keresztények helyzetét járja körül. Az epizód készítői Irakba is ellátogattak, ahol részt vettek a magyar segítséggel felépült erbíli iskola megnyitóján.

A biztonság kérdése alapvető a háború sújtotta Szíriában és Irakban élő keresztények számára – mondta Sajgó Szabolcs atya az M1 Ma reggel című műsorában. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a menekültek nehéz helyzetben vannak, hiszen bizonytalan körülmények közé tudnának csak sok esetben vissza menni és a „tegnapi” gyilkosaik, akik elől menekültek, továbbra is ott vannak. Hozzátette: arra sincs biztosíték, hogy a belső béke fennmaradna.

Szabolcs atya rendkívül sok belső menekülttel találkozott Szíriában, hangsúlyozta, hogy többen vannak mint ahányan külföldre mentek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Szíriában több különböző felekezetből ugyan, de 1,5 millió keresztény élt a polgárháború kitörése előtt, mára azonban mindössze 400 ezer maradt.

Az ott élők szerint ez a szám még ennél is alacsonyabb, csak nem merik bevallani – jegyezte meg a plébános.

(MTI/EPA/Asger Ladefoged)

(MTI/EPA/Asger Ladefoged)

Szeretik a hazájukat

Elmesélte, hogy nemrég a homszi ifjúsági találkozón megkérdezte a fiatalokat, hogy vannak-e külföldön ismerőseik, és szinte kivétel nélkül igennel válaszoltak. Rámutatott, hogy a helyiek szeretik a hazájukat, de nagyon nehéz körülmények között élnek, ezért segíteni kell őket. A kinti helyzetet érzékeltetve Szabolcs atya elmondta, hogy egyik este nem tudott aludni a vadászgépek bombázása miatt, ám ez annyira hétköznapos dolog, hogy be sem számoltak róla a hírekben.

Óriási szerepe van a segítségnek az újjáépítés kapcsán – nyomatékosította Szabolcs atya. Reménykeltő dolgokról is beszámolt, példaként említette, hogy a rengeteg nyomorúság közepette helyre voltak állítva a locsolórendszerek, zöldült a mező, és látszott, hogy a helyiek mindent megtesznek a terület újból lakhatóvá varázsolása érdekében.

Övék a mennyek országa – harmadszor is

A Közel-Keleten élő keresztények helyzetét mutatja be az Övék a mennyek országa című dokumentumfilm-sorozat, melynek harmadik, Szíriáról szóló részét Pünkösdhétfőn  vagyis ma este – 22 órakor mutatják be a Duna csatornán. A dokumentumfilm készítői Aleppó és Homsz romvárosait is végigjárták, ahol hatalmas pusztítást tapasztaltak.