Szijjártó: Koncepciós eljárást folytat az unió bizottsága

 

Csütörtökön mutatták be az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentés tervezetét Brüsszelben.

„Úgy tűnik, az Európai Parlamentben szabad gyalázni egy országot, illetve a demokratikusan megválasztott kormányát, azonban ha minderre valaki válaszol, megsértődnek” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a LIBE-bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

A LIBE-bizottság már hosszú ideje koncepciós eljárást folytat Magyarországgal szemben. Az általuk megfogalmazott jelentés minősített hazugságokat tartalmaz hazánkról – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter egyebek mellett a médiaszabadság és a civil szervezetek helyzetével foglalkozott, amelyről szerinte hazugságok szerepelnek a tervezetben. Közölte: Magyarországon a sajtó sokkal sokszínűbb, mint több nyugat-európai tagállamban, az országban működő mintegy 65 ezer civil szervezet közül pedig csak néhány „panaszkodik”, amelyek „nagyon komoly pénzügyi támogatásban részesülnek külföldről, nyíltan politikai szereplővé váltak és befolyásolni akarják a magyar választói döntéseket.”

Brüsszel, 2018. április 26. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén, ahol bemutatták Judith Sargentini Magyarországról készülő különjelentésének tervezetét 2018. április 26-án. Mellette Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára (j). MTI Fotó: Kkm

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén, ahol bemutatták Judith Sargentini Magyarországról készülő különjelentésének tervezetét 2018. április 26-án (MTI-fotó: Kkm)

A bizottság szélsőségesen bevándorláspárti javaslatokkal állt elő korábban is, az ő javaslatuk volt, hogy jöjjön létre egy időbeli és létszámbeli korlát nélküli, bevándorlókat letelepítő mechanizmus – hívta fel a figyelmet a tárcavezető. A magyar emberek világos döntést hoztak április 8-án, ezért nem fogjuk megengedni, hogy bárki minősítse ezt a népakaratot – hangsúlyozta.

A népakarat megkettőzi a kormány erejét

A magyar emberek döntése egy világos feladatszabás a magyar kormány számára. Ez az egyértelmű népakarat megkettőzi a kormány erejét, amely nem fog elfogadni semmilyen kötelező letelepítési kvótát, és nem fogja elfogadni, hogy az illegális határátlépés alapvető emberi jog legyen. Meg fogjuk védeni a határainkat, és meg fogjuk védeni Magyarországot – közölte Szijjártó Péter.

„Az erről szóló vitát meg fogjuk vívni, nem fogjuk hagyni a Soros-terv végrehajtását Európában, ami nyilván kényelmetlen az Európai Parlamentben ülő képviselők egy jelentős részének” – mondta.

Aljas vádakat fogalmaz meg Magyarországgal szemben Sargentini

Kérdésre válaszolva a tárcavezető elmondta: Sargentini jelentése nem konstruktív kritikát tartalmaz, hanem aljas vádakat fogalmaz meg Magyarországgal szemben. „A jelentés olyan dolgokat ír le Magyarországról, amely sértő, és amelyet vissza kell utasítanom” – jelentette ki Szijjártó Péter.

További kérdésre reagálva kijelentette: Magyarország kormánya mindig is nyitott volt a dialógusra az európai intézményekkel. „2010 óta kormányzunk, azóta folyamatosan párbeszédet folytatunk az Európai Bizottsággal. Mi mindig is nyíltan, pozitívan álltunk hozzá a párbeszédekhez, és megvívtuk a vitákat” – közölte.

„Az a jelentés, amit Sargentini letett az asztalra, olyan kérdéseket tartalmaz, amiket már korábban lezártunk. Számos olyan pont van a jelentésben, amelyről már volt vitánk az Európai Bizottsággal” – tette hozzá.