Német tanárnő: A helyzet drámai Németországban, ezért a nőknek kell fellépniük az erőszak ellen

 

Myriam Kern tanárnőként dolgozik Németországban, egy kisfiú édesanyja. Hétköznapi embernek számított egészen tavaly december 27-éig: azon a napon a lakóhelyétől néhány kilométerre lévő kisvárosban, Kandelban egy afgán menedékkérő több késszúrással megölt egy fiatal lányt. Myriam Kern a gyilkosságot követően virrasztást tartott, és mozgalmat szervezett „Kandel is überall” néven – így tiltakozik a gyilkosságok ellen, amiket migránsok követnek el Németországban. Úgy fogalmazott az M1-nek adott interjúban: a helyzet drámai, ezért cselekedni kell.

Myriam Kern az M1-nek adott interjúban felidézte: a tavaly december 27-én Kandelban történt gyilkosság „mérhetetlenül” sokkolta amiatt, hogy a közelükben ilyesmi történt. Mint ismert, egy fiatal lányt több késszúrással brutálisan megölt az exbarátja, egy elutasított menedékkérő.

„Sokkolt, hogy ilyesmi történik a hazámban. Felháborítónak tartom, hogy a polgármester nem volt hajlandó kimondani, hogy Németországban problémát okoz az illegális bevándorlás, ahelyett minket, németeket szidott, és azt mondta, fél, nehogy idegengyűlölet alakuljon ki. Annyira mérges lettem, hogy három nappal később az önkormányzat előtt is virrasztottam, akkor már plakátokkal” – mondta.

A tanárnő nem ismerte személyesen az áldozatot. „Mia is egy német lány, a mi társadalmunkból, de akkor is felléptem volna a jogtalanság ellen, ha ő muszlim lett volna” – szögezte le, és hozzátette, hogy véleménye szerint a helyzet túl drámai.

Myriam Kern szerint az illegális bevándorlók teljesen megváltoztatták az életüket. „Éjszaka már nem megyünk ki egyedül az utcára, inkább autóval közlekedünk, mint tömegközlekedéssel, másképp öltözködünk, nem veszünk fel rövid szoknyát” – sorolta.

Németországban a statisztika azt mutatja, hogy a migránsok naponta követnek el a helyiek ellen késes támadást. „Azok a magyarok, lengyelek, akik beilleszkedtek a társadalomba, és akikkel szívesen élünk együtt, nos, Németországban ők is szenvednek ezektől az új körülményektől” – emelte ki az M1-en a német nő.

Megjegyezte: az elmúlt két évben nagyon sok áldozatot követelt az illegális bevándorlás az országban, így például Berlinben, ahol a karácsonyi vásáron történt támadás, „és a politika, a média megpróbálja mindezt eltitkolni. Az áldozatok nevét nem ismerjük, nincs arcuk, családjuk, nincs nevük sem. Gyorsan el kell felejteni őket, a vért lemossák, az élet megy tovább, mintha mi se történt volna. Ez döbbenetes és visszataszító” – szögezte le.

(Fotó: EPA/FRANZISKA KRAUFMANN)

Fotó: EPA/Franziska Kraufmann

„Mi azt mondtuk, azt akarjuk, hogy az áldozatoknak legyen arcuk, mi nem akarjuk elfelejteni őket, méltatlan dolog úgy tenni, mintha mi se történt volna” – utalt a Kandel ist überall, vagyis a Kandel mindenhol ott van elnevezésű mozgalomra. Az alapító szerint egy új női mozgalomról van szó, amelynek tagjai Németország-szerte tartanak virrasztásokat azokon a helyeken, ahol gyilkosság történt, így például Burgwedelben is, ahol néhány napja egy 17 éves menedékkérő leszúrt egy 24 éves nőt.

Eddig három demonstrációt szerveztek, a legutóbb április 14-én Bécsben.

„Az a jó, hogy az emberek beszélnek ezekről az esetekről, már nem lehet eltitkolni, mi folyik ebben az országban. Az emberek tudjak, hogy létezünk, hogy vannak nők, akik tiltakoznak; egyre több ember figyelmét sikerül felhívni, hogy menjenek ki az utcára, vállalják az arcukat, emeljék fel a hangjukat, és ez félelmet kelt a politikusokban. A politikusokat mi választottuk, mi adtunk nekik megbízást, ők a mi megbízottaink, és nekik gondoskodniuk kell a mi biztonságunkról” – fogalmazott.

Az M1-nek elmondta, úgy látja, hogy Németországban kettészakadt a társadalom; és bár fontos lenne, nincs párbeszéd a két oldal között. Állandósult a nők elleni erőszak. „Nagyon sok kiváló európai él Németországban, magyarok, lengyelek, olaszok, spanyolok; mindnyájan boldogan élünk egymás mellett, és gazdagabbá válunk ezáltal. Ez nem probléma, az a probléma, ha olyan kultúrák jönnek ide, akik nem akarnak integrálódni, és nem is tudnak, mert a kultúrájuk nagyon idegen a mienktől”.

„Megpróbáljuk felébreszteni az embereket, nincs már sok időnk. Új kormányunk van, és egy új koalíciós szerződés, amelynek értelmében még több migránst kell beengedni az országba, EU-s dokumentumok is utalnak arra, hogy 70 millió embert kell betelepíteni arab országokból és Afrikából az EU területére az elkövetkező 20 évben. Ez teljesen ellenkezik az emberi jogokkal. Németországban már nem bízhatunk a politikusokban, ezért nekünk kell cselekednünk. Remélem, hogy Lengyelország és Magyarország megvédi a hazáját, a szuverenitását, és azt nem engedi át azt az EU-nak, mert az veszélyes” – zárult a beszélgetés.