Szijjártó: A magyar emberek biztonsága az első

 

A Fidesz–KDNP nagyarányú győzelme várhatóan a korábbinál is nagyobb felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy az eddigi bevándorláspolitikát képviselje. Erre szükség is lesz, hiszen komoly viták várhatók az ENSZ-ben és az Európai Parlamentben is. A külgazdasági és külügyminiszter az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a kormánypártok világos felhatalmazást és feladatot kaptak a magyar emberektől arra, hogy Magyarországon biztonságban lehessen élni.

Először a görög külügyminiszter, utána a cseh miniszterelnök magyarul, később a világgazdasági fórum elnöke, majd a szlovák gazdasági miniszter gratulált Szijjártó Péternek a Fidesz győzelme után, mondta az M1 Ma reggel című műsorában a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, ahogy a magyar parlamenti választáson is, úgy az azt megelőző nemzeti parlamenti választások során Európában világosan látszott, hogy mely téma határozta meg, hogy „ki melyik oldalán áll”.

Ez a fő kérdés a migráció témája volt Magyarországon, és ugyancsak a migráció témája volt Ausztriában és Olaszországban is – emelte ki a tárcavezető. Rámutatott: jól láthatóan mindenhol a bevándorlásellenes pártok kaptak bizalmat, azok a pártok, amelyek világossá tették, hogy a saját állampolgáraik érdekét tekintik elsőnek.

„Óriási csatákat kell majd megvívni”

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az elkövetkezendő hónapokban óriási csatákat kell majd megvívniuk a V4-ekenek, Ausztriának, Olaszországnak – azoknak az országoknak, akikkel a következő időben szorosan együtt tudnak majd működni –, ugyanis New Yorkban el akarják fogadtatni a globális migrációs csomagot, ezen belül azt is, hogy egy ország nem tehet különbséget a saját polgárai és az illegális bevándorlók között, amikor számukra szolgáltatást nyújt. Folytatta, Genfben majd megpróbálják ránk erőltetni, hogy az illegális határátlépést emberi jogként ismerjük el, majd hozzátette, Brüsszelben pedig mindent meg fognak tenni azért, hogy az osztrák kormány soros uniós elnöksége előtt elfogadják a kötelező betelepítési kvótát.

„Tehát tegnap világos felhatalmazást és feladatot kaptunk a magyar emberektől, hogy ebben a három városban ne ismerjünk semmifajta kompromisszumot akkor, amikor a magyar emberek biztonságáról van szó” – magyarázta. Kiemelte, ez a felhatalmazás, amit a kormánypártok kaptak, egy nagyon komoly lehetőséget biztosít arra, hogy sikerrel vegyék fel a harcot.

A jelenlegi migrációs politikát folytatni kell

Azzal kapcsolatban, hogy mennyiben járult hozzá a tegnapi eredményhez a nyugati migrációs politika, úgy vélekedett: az Európai Unió képtelen volt megtalálni a választ a migrációs problémákra. Hozzátette, Magyarországon egyértelművé vált, hogy a jelenlegi migrációs politikát kell folytatni.

„A magyar emberek elvárják, hogy a mindenkori magyar kormány az ő biztonságukat tekintse az első számú kérdésnek, és abban biztosak lehetnek a magyar emberek, hogy ez a jövőben is úgy lesz, ahogy volt” – szögezte le Szijjártó Péter.

„Genfben nem bontottak pezsgőt”

Hangsúlyozta, valószínűleg az egész világ felfigyelt arra, hogy Orbán Viktor három egymást követő parlamenti választáson is kétharmados választási győzelmet aratott, ami példátlan felhatalmazás. Úgy vélekedett, az látszott már korábban is, hogy számos európai kormány irigyelte azt a politikai felhatalmazást, amellyel a kormánypártok rendelkeztek.

Megjegyezte, valószínűleg sem Brüsszelben, sem Genfben nem bontottak pezsgőt a tegnapi választási eredmény kapcsán, azonban a kormánypártok nem értük, hanem a magyar emberek bizalmáért mentek harcba.