Európai vezetők gratuláltak a fideszes győzelemhez

 

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Marek Kuchcinski alsóházi elnök gratulált a Fidesz választási eredményéhez; Konrad Szymanski külügyminiszter-helyettes a közép-európai emancipációs törekvések eredményének minősítette a győzelmet; a szerb államfő levélben gratulált Orbán Viktornak; Matteo Salvini, az olasz jobbközép koalíciót vezető Liga politikusa pedig Twitter-üzenetben fejezte ki elismerését – Andrej Babis meghatározó győzelemről beszélt; Jörg Meuthen szerint Orbán növelni tudta pártja támogatottságát; míg Horst Seehofer úgy véli, a kormányfő ismét nagy sikert ért el.

„Gratulálok Orbán Viktor miniszterelnöknek az immár harmadik parlamenti választási győzelemhez” – írta Twitter közösségi honlapján Morawiecki. „A reformok útja soha nem könnyű. A társadalom támogatása arra mutat, hogy érdemes vállalni a fáradságot” – szögezte le, sok sikert kívánva Magyarországnak. Gratulált a választási eredményhez Marek Kuchcinski lengyel alsóházi elnök is: „Közép-Európa magasra tűzte a szabadság zászlaját” – írta Twitter-bejegyzésében.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a párt választási eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban az országgyűlési képviselő-választás napján (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

Konrad Szymanski EU-ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes a TVN24 kereskedelmi hírtelevíziónak úgy értékelt: a Fidesz választási győzelme a közép-európai emancipációs törekvések eredménye, amelyek nem arra irányulnak, hogy bárkivel harcoljunk, hanem arra, hogy a térséget érdemi partnernek tekintsék. Orbán Viktor nagyon sokat tett a magyar államért és a magyar EU-tagságért – húzta alá Szymanski, aki szerint Orbán Viktor, miközben kiáll Magyarországnak azért a jogáért, hogy megvédhesse a saját határait, egyszersmind országa Európa-barát irányvonalát szorgalmazza.

A lengyel politikus szerint tévedés lenne Orbán politikáját Európa-ellenesnek minősíteni: „ez egy Európa-párti politika, bizonyos fenntartásokkal nagyon konkrét, szűk ügyekben” – hangsúlyozta. A lengyel–magyar kapcsolatokról Szymanski elmondta: a két ország politikai szövetsége sok esetben mélyebb megalapozottságú, hátterében a politikusok személyes barátsága is áll.

„Magyarország szívvel és ésszel szavazott”

A magyarok nem törődnek Brüsszel fenyegetéseivel és Soros milliárdjaival – fejezte ki gratulációjában Matteo Salvini, az olasz jobbközép koalíciót vezető Liga politikusa Twitter-üzenetben. Salvini jó munkát kívánt Orbán Viktornak, és reményét fejezte ki, hogy a magyar kormányfővel hamarosan olasz miniszterelnökként találkozik. Salvini arra utalt, hogy az általa vezetett jobbközép koalíció kapta a legtöbb szavazatot a márciusi olasz választásokon, és jelenleg kormányalakítási tárgyalásokat vezet.

Matteo Salvini, az olasz parlamenti választásokon győztes Liga jobboldali pártszövetség vezetője (Fotó: EPA/Angelo Carconi)

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke Twitter-üzenetében azt írta, a magyar patrióták Orbán Viktor győzelmét ünneplik. „Identitásvédelem, harc a kényszerített iszlamizáció ellen, szembeszállás a pénzügyi spekulációval és a globalizmussal: ezt a modellt akarják az Olasz Testvérek is követni Olaszországban” – írta Giorgia Meloni. Bejegyzését azzal a fényképpel kísérte, amely Orbán Viktorral készült Giorgia Meloni február végi látogatásakor Budapesten az olasz választási kampány idején.

„Magyarország újra igazi vezetőt választott”

Orbán Viktor bebizonyította, hogy a szorgalmas munka elkötelezettje, és eltökélt abban, hogy békés és gyümölcsöző jövőt teremtsen számukra – fogalmazott Aleksandar Vucic szerb államfő a Fidesz elnökének írt levelében, és egyben gratulált az országgyűlési választáson elért eredményéhez. Hozzátette: azok a nehéz, de megalapozott döntések, amelyeket Orbán Viktor a fenti célok elérése érdekében hozott, bizonyítják, hogy bölcsességgel és gazdag politikai tapasztalattal lehet előrébb vinni az országot és a népet.

Aleksandar Vucic, szerb elnök (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Aleksandar Vucic szerb elnök (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

„Mint ahogyan azt számos alkalommal bizonyítottuk, az országaink közötti kapcsolatok soha nem voltak még ilyen jók, és szeretnélek biztosítani arról, hogy Szerbia továbbra is elkötelezett aziránt, hogy közösen folytassuk ezt az utat. Meggyőződésem szerint a Szerbiában élő magyar kisebbség és a magyarországi szerb kisebbség is hozzájárul ehhez, de élvezi is mindazokat az előnyöket, amelyeket az erősebb kétoldalú kapcsolatok, és a kettőnk személyes barátsága jelent” – fogalmazott a szerb elnök.

Aleksandar Vucic kiemelte, hogy az egyre jobb gazdasági kapcsolatok, a kétoldalú kereskedelmi forgalom növekedése, valamint a befektetések lehetővé teszik, hogy gyorsabban és könnyebben haladjon előre Szerbia, kihasználja a lehetőségeit, és a partnerségen keresztül hozzájáruljon Európa fejlődéséhez. „Ezzel összefüggésben kihasználnám a lehetőséget, hogy neked és a kormányodnak megköszönjem azt az önzetlen támogatást, amelyet Szerbiának nyújtotok az ország európai útján. Örömmel várom következő találkozónkat, amelynek eredményei – meggyőződésem szerint – új ötletek és a közös munka új irányvonalai lesznek, és amelyek mindkét fél javát szolgálják majd” – zárta gratulációját a szerb köztársasági elnök.

„Meghatározó győzelem”

Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő, az ANO mozgalom elnöke hétfő délelőtt a Twitter-oldalán csehül és magyarul is gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz választási győzelméhez. Az Orbán Viktor vezette Fidesz győzelmét Andrej Babis meggyőzőnek minősítette bejegyzésében, és leszögezte: szeretne az Európai Unió és a visegrádi csoport keretein belül, illetve kétoldalú szinten továbbra is együttműködni a magyar miniszterelnökkel.

Andrej Babis cseh ügyvezető miniszterelnök, az ANO mozgalom elnöke (Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand)

„Gratulálok Orbán Viktornak meghatározó győzelméhez” – olvasható a cseh szöveg után magyarul is az ügyvezető cseh miniszterelnök Twitter-bejegyzésében.

„Orbán növelni tudta pártja támogatottságát”

A német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD) több vezető politikusa is gratulált a kormányfőnek a választási győzelemhez. Jörg Meuthen, az AfD társelnöke a Facebook közösségi portálon közölt írásában kiemelte: Orbán Viktor világosan megmondta, hogy eddigi politikájának folytatására készül, és a magyar választók éppen ezért szavaztak rá. Így „igazán fényes győzelmet” aratott, emelkedő részvételi arány mellett is növelni tudta pártja támogatottságát.

Jörg Meuthen, a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Az AfD társelnöke hozzátette: Orbán Viktor olyan politikáért küzd, amelynek irányát saját népének érdekei jelölik ki, és ezért konfliktusokat is vállal, általánosságban az Európai Unióval, különösképpen pedig azzal a személlyel, aki a német „kancellár szerepét alakítja. Aláhúzta, hogy Orbán Viktor tevékenysége révén nem történhet meg kulturálisan idegen migránsok ellenőrizetlen, tömeges bevándorlása” Magyarországra, és ez így van rendjén. Felvetette: vajon gondolja-e még bárki is komolyan az olaszországi és magyarországi választási eredmények után, hogy az „európai népek megengedik a nemzetállamok lebontását anélkül, hogy a barikádokra vonulnának”.

Ez a gondolat „nevetséges„ lenne, és az „EU-elitek” jól tennék, ha végre olyan reformokat hajtanának végre, amelyek több teret engednek a tagállamoknak az önrendelkezésre, és hozzájárulnak együttműködésük fejlesztéséhez, főleg a gazdaságban – írta Jörg Meuthen. Kiemelte: egyértelművé vált, hogy a nemzeti identitás felszámolása felé vezető, mindig egyre szorosabb európai uniós integráció „őrült gondolata csúfosan megbukott”. Gratulált Orbán Viktornak Beatrix von Storch, az AfD Bundestag-frakciójának helyettes vezetője, a párt elnökségi tagja is, aki a Twitteren azt írta, hogy a Fidesz választási győzelme „rossz nap az EU-nak, és jó nap Európának”.

Alice Weidel, a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt parlamenti frakcióvezetője (Fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann)

Alice Weidel, a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt parlamenti frakcióvezetője (Fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann)

A Bundestag-frakció két társelnöke, Alice Weidel és Alexander Gauland közös közleményükben kiemelték: „gratulálunk Orbán Viktornak választási sikeréhez, ez egy jó nap Európának”. Az Európai Bizottság viszont „kevésbé örülhet, mert Orbán a jövőben is az EU kritikusa marad, és gondoskodik arról, hogy országa Európa védőpajzsaként Brüsszel akaratával szemben továbbra is ellenőrizze a balkáni útvonalat, hogy visszautasíthassa az illegális bevándorlókat”. A Bundestag parlamenti patkója jobboldalának szélén helyet foglaló AfD-s képviselők két vezetője hozzátette: a magyarok 48,5 százaléka „egy demokratikus választás során díjazta, hogy miniszterelnökük legelső sorban országával és polgáraival törődik, és ez így van jól”.

„Siker a választóurnánál”

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egyaránt gratulál Orbán Viktornak a nagyon magas választási részvételi arány mellett elért nagyon jelentős győzelméhez – mondta Horst Seehofer pártelnök német szövetségi belügyminiszter hétfőn Münchenben. Pártja elnökségi ülése előtt tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy örül Orbán Viktor újabb győzelmének, és a CSU nevében is gratulál majd neki. Kiemelte, hogy a CSU és ő személyesen is mindig kitartott a magyar kormányfővel ápolt partneri kapcsolat mellett, és ez továbbra is így lesz. Mint mondta, Orbán Viktor a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás harcosai közé tartozott, és a lakosság többször világosan kifejezte a bizalmát iránta.

Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke (Fotó: EPA/David Hecker)

Ennek a bizalomnak „nincs erősebb visszaigazolása, mint a siker a választóurnánál”, és Orbán Viktor ismét nagy sikert ért el – húzta alá Horst Seehofer. „Csak azt tudom tanácsolni az EU-nak, hogy próbáljon meg észszerű kétoldalú kapcsolatot kialakítani tagállamaival, különösen a kisebbekkel, mint Magyarország. Mindig helytelennek tartottam a gőg és a gyámkodás politikáját, amely az EU részéről megmutatkozik egyes tagállamokkal szemben” – mondta a CSU elnöke. Hozzátette: világszerte megfigyelhető egy folyamat, amelynek „különösen minket itt Németországban arra kell ösztönöznie, hogy észszerű kétoldalú kapcsolatokat ápoljunk mindenkivel, akkor is, ha egyes politikai fejleményekkel nem értünk egyet”.

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában adta le szavazatát az országgyűlési képviselő-választáson (Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic)

Ezekről a fejleményekről beszélni kell, a nevükön kell nevezni és kritikusan meg kell vizsgálni őket, de racionálisan, megfontoltan kell alakítani a kapcsolatokat. Éppen ezért a CSU rendkívüli módon üdvözli, hogy Angela Merkel kancellár, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke várhatóan április végén ellátogat Washingtonba Donald Trump amerikai elnökhöz – mondta Horst Seehofer, aki tájékoztatóján a magyarországi választás mellett egy sor német vonatkozású politikai ügyről is beszélt.

Kurz is gratulált

Sebastian Kurz, Ausztria kancellárja Twitter-üzenetben gratulált Orbán Viktor újraválasztásához.

Sebastian Kurz osztrák kancellár (Fotó: EPA/Julien Warnand)

Az osztrák kancellár Ausztria fontos szomszédjának és gazdasági partnerének nevezte Magyarországot, emellett örömét fejezte ki, hogy folytathatja az együttműködést Orbán Viktorral. Az ÖVP is a Fideszt is soraiban tudó pártcsalád, az Európai Néppárt tagja.

A német CDU is gratulált Orbán Viktornak

Annegret Kramp-Karrenbauer a párt elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy a választási eredmény kifejezi a Fidesz lakossági támogatottságát és „az ellenzéki erők gyengeségét is”. Az ellenzéki pártoknak nem sikerült egyesíteni erőiket úgy, hogy „másmilyen” eredményre vezethessen a választás például mindazon választókerületekben, amelyekben szoros volt a verseny. Erre a jelenségre tekintettel „meg kell nézni pontosan, hogy milyenek voltak a belpolitikai viszonyok”.

Annegret Kramp-Karrenbauer, saar-vidéki tartományi miniszterelnök, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára (Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba)

Annegret Kramp-Karrenbauer, saar-vidéki tartományi miniszterelnök, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára (Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba)

A CDU számára az a legfontosabb, hogy „az EU több egy valutauniónál és egy tiszta gazdasági uniónál”. Az EU „értékunió” is, és erről „láthatóan újra és újra vannak viták” Orbán Viktor pártjával az Európai Néppárton (EPP) belül – mondta a főtitkár, akinek pártja a Fidesszel együtt az EPP tagja. Annegret Kramp-Karrenbauer hangsúlyozta, hogy a CDU a jövőben is lefolytatja ezeket a vitákat, és az az álláspontja, hogy „mindent egybevetve az EPP a megfelelő hely” a vitára Orbán Viktor pártjával.

Az EU mint értékunió továbbra is “alapvető kérdés”, a CDU belső “iránytűje és pozicionálása” ügyében is – tette hozzá a párt főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió részéről Horst Seehofer pártelnök, szövetségi belügyminiszter hétfőn Münchenben pártja elnökségi ülése előtt tartott tájékoztatóján elmondta, hogy örül Orbán Viktor újabb győzelmének, és a CSU nevében is gratulál majd neki. Kiemelte, hogy a CSU és ő személyesen is mindig kitartott a magyar kormányfővel ápolt partneri kapcsolat mellett, és ez továbbra is így lesz. Mint mondta, Orbán Viktor a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás harcosai közé tartozott, és a lakosság többször világosan kifejezte a bizalmát iránta. Ennek a bizalomnak “nincs erősebb visszaigazolása, mint a siker a választóurnánál”.

Achim Post, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Bundestag-frakció egyik helyettes vezetője (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Achim Post, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Bundestag-frakció egyik helyettes vezetője (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag) frakciójának CSU-s tagjait vezető Alexander Dobrindt hétfői nyilatkozatában kiemelte, hogy gratulál a CSU „barátjának”, Orbán Viktornak. Rámutatott, hogy a választási részvételi arány emelkedett, és a Fidesz növelte támogatói számát. Ez „egyértelmű megerősítés Orbán polgári-konzervatív kurzusának”, amelynek célja „a sikeres Magyarország, a bevándorlás korlátozása és a biztonságos Európa”. A CDU/CSU koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről a Bundestag-frakció egyik helyettes vezetője, Achim Post foglalt állást, leszögezve, hogy a választási kampány „nem volt fair”, és a választási eredmény révén Magyarország továbbra is „Európa problémás gyereke” marad. Azonban a hatalmi ágak szétválasztását és a sajtószabadságot „hosszú távon nem lehet feltartóztatni Európa közepén”.

Le Pen a Twitteren köszönötte Orbánt

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke a Twitter-oldalán gratulált hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz választási győzelméhez. A francia politikus üdvözölte, hogy Magyarország nemet mondott az Európai Unió bevándorlási politikájára.

Marine Le Pen, a francia ellenzéki Nemzeti Front elnöke (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)

„Nagy és egyértelmű győzelem ez Orbán Viktornak Magyarországon. Az értékek megtagadását és az Európai Unió által hirdetett tömeges bevándorlást ismét elutasították. A nemzetiek többséget alkothatnak Európában a következő, 2019-es európai parlamenti választásokon” – írta a Twitteren Marine Le Pen.

„Európáért aratott történelmi győzelem” 

Janez Jansa szlovén ellenzéki vezető történelmi győzelemként ünnepelte Orbán Viktor elsöprő sikerét a vasárnapi parlamenti választáson. Jansa szerint Orbán Magyarországért, Európáért és a teljes euroatlanti demokrata térségért aratott győzelmet. Orbán győzelme több szempontból történelmi jelentőségű, például a magas részvételi arány miatt, amelynek köszönhetően a magyar kormányfő elérte demokratikus legitimitása eddigi csúcsát – mondta a konzervatív szlovén Demokrata Pártot (SDS) vezető politikus hétfőre virradóra.

Janez Jansa egykori szlovén miniszterelnök, az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Európai Néppárt)

„Emellett ez Orbán sorozatban harmadik győzelme” – hívta fel a figyelmet. Nem utolsósorban pedig annak ellenére képes felmutatni ezt az eredményt, hogy vele és pártjával szemben „a globális baloldali és az oligarchamédia, valamint az európai civilizáció értékrendjének megváltoztatásán munkálkodó szervezetek” is felsorakoztak – tette hozzá a május végi szlovéniai parlamenti választásokon jó esélyekkel induló Jansa, osztva Orbán Soros-ellenes érvelését.

Merkel írásban gratulált

Steffen Seibert tájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kancellár a szokásoknak megfelelően gratulált a magyar kormányfőnek. Németország és Magyarország „a hosszú, gyümölcsöző közös történelem és partnerség” révén „szoros kapcsolatban” áll egymással, és Magyarország „megbízható partnerként számíthat Németországra” az európai és a kétoldalú ügyek előmozdításában – írta Angela Merkel. A szóvivő hozzátette: „nagyon nyilvánvaló, hogy együttműködésünkben vitatott témák is vannak”, köztük a migrációs politika, de a kancellár és a szövetségi kormány továbbra is készen áll az együttműködés továbbfejlesztésére a kétoldalú kapcsolatok területén, valamint „közös EU-tagságunk, és a minket Európában egyesítő értékek keretében”.

Angela Merkel, német kancellár (Fotó: EPA/HAYOUNG JEON)

Angela Merkel, német kancellár (Fotó: EPA/HAYOUNG JEON)

Arra a kérdésre, hogy a szövetségi kormány miként értékeli Orbán Viktor pártjának „antiszemita összeseküvés-elméleteket” tartalmazó választási kampányát, Steffen Seibert azt mondta, hogy a kormány alapvetően nem értékeli a szomszédos országokban és más európai uniós tagállamokban tartott választások eredményeit. Korábban ugyan „különböző alkalmakból foglalkoztunk kritikusan a miniszterelnök és pártja politikájának egyes aspektusaival, így a tudománypolitikával vagy éppen a nemkormányzati szervezetekkel szemben folytatott politikával”, de a választási győzelem utáni napon a kancellár gratulációján kívül a német kormánynak nincs mondanivalója – fejtette ki a szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy a kormány mindezzel lezártnak tekinti-e a választási kampány és a választás ügyét, elmondta, hogy nem kíván elébe vágni a kampányról és a szavazásról választási megfigyelők által készítendő jelentésnek, és nem kívánja értékelni a választási kampányt. Viszont „a minket egyesítő európai értékek kérdését természetesen soha nem lehet lezártnak tekinteni”, ezekről az értékekről újra és újra beszélni kell és meg kell erősíteni őket – mondta Steffen Seibert.

A holland jobboldal is elismerően nyilatkozott

Geert Wilders, a holland jobboldali Szabadságpárt vezetője a Twitteren gratulált Orbán Viktornak a Fidesz országgyűlési választási győzelméhez. „Gratulálok Orbán Viktornak a kiváló eredményhez. Nagyon megérdemelt győzelem!” – írta a közösségi oldalon Wilders, aki iszlámellenességéről vált ismertté Európa-szerte.

Geert Wilders, a holland jobboldali Szabadságpárt vezetője (Fotó: EPA/JERRY LAMPEN)

A jobboldali holland politikus felesége egyébként magyar. Geert Wilders januárban járt is Magyarországon, és találkozott is Orbán Viktorral. Az akkor készült, Orbánnal közös fényképet osztotta meg most is gratulációja mellett a Twitteren.

Netanjahu izraeli látogatásra hívta Orbán Viktort 

Az izraeli miniszterelnök telefonon gratulált magyar kollégája újraválasztásához – jelentette az izraeli sajtó: a beszélgetés során Netanjahu már a közeljövőben megtartandó izraeli látogatásra invitálta a magyar kormányfőt – a politikus tavaly júliusban hivatalos látogatást tett Magyarországon, s ezzel több évtized után ő volt az első izraeli kormányfő, aki Budapestre látogatott.

Benjámin Netanjahu, izraeli miniszterelnök (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Benjámin Netanjahu, izraeli miniszterelnök (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Az elmúlt majdnem harminc évben, amióta a két ország ismét felvette a diplomáciai kapcsolatokat, Magyarország Izrael egyik legfontosabb térségbeli partnere volt, de korábban utoljára Jichák Samír miniszterelnök járt Budapesten 1989-ben – a kétoldalú kapcsolatokat azóta is kiemelkedően jónak tartják. Izrael jelezte, nagyra értékeli, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal kapcsolatban, és támogatja a magyarországi zsidó közösség fejlődését.

Milos Zeman cseh államfő táviratban gratulált Orbán Viktornak

Milos Zeman cseh államfő hétfőn táviratban gratulált Orbán Viktornak a Fidesz győzelméhez az országgyűlési választáson. „Az Ön egyértelmű, immár negyedik győzelme a parlamenti választásokon számomra annak a támogatásnak a bizonyítéka, amelynek nemzete részéről örvend” – olvasható a táviratban, amelyet Jirí Ovcácek elnöki szóvivő hozott nyilvánosságra Prágában. Milos Zeman megelégedéssel állapította meg, hogy a cseh-magyar kapcsolatok az EU, a NATO és a V4-ek keretében is magas színvonalúak és sikeresen fejlődnek.   “Meggyőződésem, hogy Közép-Európa nagy lehetőségekkel rendelkezik a kétoldalú és sokoldalú nemzetközi együttműködés elmélyítése terén” – szögezte le táviratában a cseh köztársasági elnök.  Zeman ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy még az idén lesz alkalma találkozni Orbán Viktorral és hozzájárulhat a cseh-magyar barátság erősítéséhez.

A horvát politikai vezetők a magyar-horvát történelmi múlt értékeit hangsúlyozták

Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn levélben gratulált Orbán Viktornak a Fidesz “meggyőző győzelméhez” az országgyűlési választáson. „A horvát-magyar történelmi kötelék ma az igen szoros politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainkban van jelen” – olvasható a levélben, amely a kormány közzétett honlapján is. A horvát politikus örömének adott hangot, hogy folytatódik az együttműködés a magyar miniszterelnökkel a két ország kétoldalú kapcsolatának javítása és erősítése, valamint a kulcsfontosságú kérdések konstruktív megoldása terén.

Az Európai Tanács elnöke levélben gratulált Orbán Viktornak

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn levélben gratulált Orbán Viktornak a Fidesz választási győzelméhez. Levelében Tusk hangsúlyozta: bízik benne, hogy Orbán a következő miniszterelnöki ciklusában „konstruktív szerepet fog játszani az Európai Unió egységének fenntartásában”. Az uniós állam- illetve kormányfőket tömörítő tanács elnöke leszögezte, hogy várakozással tekint a közös munkára.