Schäuble: El kell fogadnunk, hogy egyre több a muszlim

 

Mindenkinek el kell fogadnia, hogy Németországban egyre több lesz a muszlim - jelentette ki Wolfgang Schäuble, a német parlament alsóházának elnöke. A volt pénzügyminiszter szerint a történelmet nem lehet megállítani, ez a dolgok rendje. Közben még legalább 60 ezer bevándorló igyekszik Németországba - ők most az Égei-tengernél, menekülttáborokban várakoznak. A görög szigeteken egyre többen vannak, és megint egyre rosszabb a helyzet.

“Isten hozta a Moria börtönben” – írták Görögország legnagyobb befogadóközpontjának falára. Leszbosz szigetén több mint ötezer, a környező szigeteken összesen 13 ezer bevándorló él – kétszer annyian, mint ahány férőhely van.

Az egykor turista-paradicsomként ismert égei-tengeri szigetvilágon a migrációs válság óta a vendéglátóipar romokban hever. Ez a szíriai menedékkérő is azt mondta: tudják, hogy tönkretették a leszboszi turizmust. Hozzátette: nem akarnak Görögországban maradni, és szerinte a görögök sem akarják, hogy ott maradjanak.

Az ENSZ egyik aktivistája úgy fogalmazott: a helyzet tarthatatlan, a görögöknek és a bevándorlóknak is egyre fogy a türelmük.

A Görögországban rekedt 60 ezer bevándorló többsége azt mondja: Németországba akar menni.

“El kel fogadnunk, hogy egyre több a muszlim Németországban” – jelentette ki Wolfgang Schaeuble a Bundestag elnöke. A Merkel kormány korábbi pénzügyminisztere úgy fogalmazott: a történelmet nem lehet megállítani, mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy az iszlám immár Németország szerves része. Elismerte ugyanakkor, hogy Franciaországhoz hasonlóan a bevándorlással együtt az antiszemitizmus is növekedésnek indult Németországban, ami – a házelnök szerint – az iszlámmal ellentétben nem lehet része Németország kultúrájának.