Orbán Viktor: Soros és hálózata beavatkozik a szlovák belpolitikába

 

Soros György és hálózata minden alkalmat megragadnak, hogy megbuktassák azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a bevándorlásnak - kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák belpolitikai válságot pénteken a közmédiának.

 „Az nem lep meg, amit látok, én régóta taposom ezt a szakmát, jelekből is olvasok” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: látja Soros György és szervezetei keze nyomát a szlovák eseményeken. Egy percig sincs kétsége afelől, hogy ez a hálózat mindent megtesz, hogy a bevándorlásnak ellenálló kormányokat megbuktassa – mondta.

Szlovákiának ma olyan kormánya van, amely ellenáll a bevándorlásnak, nem akar bevándorlóországot csinálni a saját hazájából – értékelt Orbán Viktor, aki szerint az ilyen miniszterelnököket könyörtelenül támadták és támadni is fogják Soros György szervezetei.

A kormányfő szólt arról is, hogy a szlovákok és a magyarok az elmúlt években stratégiai partnerséget építettek ki, ennek a szlovák és a magyar emberek egyaránt haszonélvezői. „Ez egy jó dolog, ezt folytatni akarjuk, tehát nekünk egy stabil Szlovákiára van szükségünk” – hangoztatta, jelezve: a két országnak sok közös terve van, amelyet együtt szeretne végrehajtani.