Kárpátalja összefogással válaszol a provokációkra

 

Közös nyilatkozatban ítélte el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának kedd hajnali felgyújtását a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal és a KMKSZ, kifejezve azt a meggyőződésüket, hogy sem máshonnan jött, sem helyi provokátoroknak nem fog sikerülni egymásnak ugrasztani a kárpátaljai embereket.

A megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata által közzétett nyilatkozat szerint már biztosan tudható, hogy a KMKSZ székházát felgyújtották. Az utóbbi években a soknemzetiségű Kárpátalján több kísérlet is volt a helyzet nemzetiségi alapon történő destabilizálására, amelyek elsősorban az ukránok és magyarok egymásnak ugrasztására irányultak – áll a dokumentumban. A közlemény a többi között megemlíti a vereckei honfoglalási emlékmű bűnözők által tervezett felrobbantását tavaly októberben és a KMKSZ-székház felgyújtására irányuló február 4-i próbálkozást.

Kárpátalja összefogással válaszol a provokációkra

„Hivatalosan kijelentjük, hogy ezek a provokációk nem voltak és nem lesznek sikeresek, csak összekovácsolják az ukránokat és magyarokat, valamint a Kárpátalján békében, egyetértésben élő, egymással toleráns többi nemzetiséget” – szögezi le a nyilatkozat. Az aláírók szerint az ukránok kiállnak a más nemzetiségűek jogai mellett, hogy megőrizhessék nemzeti önazonosságukat minden formában, míg a más nemzetiségűek Ukrajna patriótáiként Kelet-Ukrajnában saját életük árán is kiállnak az ország szuverenitása mellett. “Sem máshonnan jött, sem helyi provokátoroknak nem fog sikerülni egymásnak ugrasztani minket” – emeli ki a nyilatkozat.

Ungvár, 2018. február 27. Helyszínelő rendőr a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodájánál, amelyet ismeretlenek felgyújtottak Ungvár belvárosában 2018. február 27-én hajnalban. Az elkövetők betörték a székház egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épületbe. MTI Fotó: Nemes János

Ungvár, 2018. február 27.
Helyszínelő rendőr a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodájánál, amelyet ismeretlenek felgyújtottak Ungvár belvárosában 2018. február 27-én hajnalban. Az elkövetők betörték a székház egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épületbe.
MTI Fotó: Nemes János

A dokumentumot jegyzők felszólítják a rendvédelmi szerveket, hogy tegyenek meg mindent a bűncselekmény felderítése és az elkövetők minél hamarabbi felelősségre vonása érdekében. Csak a rendvédelmi szervek hatékony munkája és a büntetés elkerülhetetlensége előzheti meg a hasonló provokációkat a jövőben – zárul a nyilatkozat.

Az ungvári polgármesteri hivatal a KMKSZ központi irodájának felgyújtása kapcsán kiadott közleményében határozottan elítélte a kárpátaljai helyzet destabilizálására irányuló kísérletet. A cinikus provokációnak semmi köze a toleranciához, amely a régióban és Ungváron egymás mellett élő nemzetiségeket évszázadok óta jellemzi – áll a nyilatkozatban.

A hivatal egyúttal kifejezte meggyőződését, hogy a rendvédelmi szervek minden erőfeszítést megtesznek a bűncselekmény feltárása és az elkövetők megtalálása érdekében.