Peking 2015-ben jelentette be Made in China 2025 névre keresztelt átfogó iparfejlesztési stratégiáját, amely célul tűzte ki, hogy egy évtized alatt az ország ipara szintet lépjen, és Kína a fejlett gyártásban vezető hatalommá váljon. Ezen belül a fejlesztési terv prioritásként kezelte a külföldi technológiáktól való függés csökkentését és a hazai innováció erősítését, illetve kiemelt tíz high-tech iparágat, amelyek fejlődését különösen is támogatja az kínai állam.
A stratégia hamar felkeltette a nyugati politikusok és elemzők figyelmét, akiknek részéről a kritikákra sem kellett sokáig várni. Leggyakoribb kifogásként az merült fel, hogy a kínai kormány a terv keretében olyan pénzügyi támogatásokat nyújt a kiemelt szektorok vállalatainak, amelyek révén a külföldi cégekhez képest versenyelőnybe kerülnek a világpiacon. A negatív külföldi hangok miatt 2018-tól Peking jobbnak látta új címkék alatt folytatni az iparfejlesztési célok megvalósítását, így került be a köztudatba a „minőségi fejlődés” vagy az „új minőségű termelőerők” koncepció, amelyek azonban nem jelentettek érdemi elmozdulást a Made in China 2025 eredeti irányvonalához képest. Sőt, a geopolitikai feszültség erősödésével az olyan célok, mint az önellátás, illetve a technológiai szuverenitás még fontosabbá váltak Peking számára.
A Made in China 2025 kifutását követően természetesen megjelentek a különféle értékelések, amelyek többnyire úgy összegzik a stratégia eredményeit, hogy egy évtized alatt Kína gazdasága innovatívabb lett, feljebb lépett a globális értékláncban, megerősítette gyártási nagyhatalomként betöltött pozícióját és összességében csökkentette importkitettségét a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest.
Az egyes alcélokat tekintve ugyanakkor némileg árnyaltabb kép bontakozik ki. Olyan kiemelt szektorokban, mint például a biotech gyógyszeripar, a korszerű szerszámgépgyártás, a repülőgépipar és a mikrocsipgyártás, nem sikerült elérni, hogy a külföldi cégek Kínába telepítsék a legkorszerűbb technológiáikat, az értékláncban való feljebb lépés bizonyos iparágakban pedig tovább növelte az importigényt a speciális alkatrészek és technológiák terén. Az elmúlt tíz év iparfejlesztési stratégiájának negatív következményei között kell szintén megemlíteni, hogy mivel elmaradt a megvalósítás részleteinek központi kidolgozása, ezért több szektorban felesleges gyártókapacitások épültek ki, a hazai keresletnek a vártnál kisebb iramú növekedése miatt pedig mindez belső árversenyt és alacsony vállalati profitrátákat eredményezett.
A gyártói túlkapacitások kiépülésének következményei ráadásul túlmutatnak Kína határain, mivel növelték a feszültséget a nemzetközi kereskedelmi rendszerben, több partner részéről pedig protekcionista intézkedéseket váltottak ki. A kínai vállalatok megerősödése nyomás alá helyezte Kína kereskedelmi partnereinek gyártó- és innovációs ökoszisztémáit, ily módon Kína a „világ gyárából” közvetlen, high-tech versenytárssá lépett elő nem csupán az USA, de az EU és Japán számára is, teret adva annak a szemléletnek, ami Kínát partner helyett egyre inkább rendszerszintű riválisnak tekinti. A Made in China 2025 pedig közvetett módon hozzájárult ahhoz, hogy az iparpolitika a világ többi gazdasági erőközpontjában is újra reneszánszát élje, fókuszba helyezve a nemzetgazdaság szuverenitásának erősítését és az ellátási láncok biztonságosabbá tételét.
Végső soron Peking elmúlt tíz évben folytatott iparpolitikájának eredményeként szembesültek a nyugati országok azzal, hogy a „kínai modell” már nem csupán egy egzotikus gazdaságelméleti téma, hanem húsba vágó kihívás. Ezen belül a Made in China 2025 meghirdetése jelentette a konkrét ébresztőt az USA, Európa és több más, fejlett gazdaság számára, egyszersmind jelezve annak a korszaknak a kezdetét, amikor az iparpolitika kifejezetten nemzetbiztonsági kérdéssé válik.
Ami a következő évtizedet illeti, a világ legerősebb gyártóipara várhatóan egy mesterséges intelligencia által támogatott, egyre inkább zöldenergia által hajtott, önellátásra törekvő ökoszisztémává fog válni, a „Made in China” pedig már nem csupán a költséghatékonyság szinonimája lesz, hanem az innovációs kiválóságé és a legkorszerűbb gyártástechnológiáé.
A mesterséges intelligencia összekapcsolása a gyártási technológiával különösképpen is új távlatokat nyithat Kína számára a termelési hatékonyságban, az ebből fakadó esetleges versenyelőny viszont további konfliktusokat vetít előre a kereskedelmi partnerekkel. Szintén újabb lépcsőt jelenthet a szabványok exportja, ami révén Kína tovább növelheti gazdasági befolyását, elsősorban a fejlődő világban. Egyre több jele mutatkozik tehát annak, hogy míg az elmúlt tíz év Kína számára javarészt még a felzárkózásról szólt, addig a következő évtized kérdése már az lesz, hogy milyen tempót diktál Kína a világ számára – olvasható a Világgazdaság hasábjain.
Kiemelt kép: Hszi Csin-ping kínai elnök (Fotó: AP/Hszinhua/Peng Csü)