Mint írtuk, az amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy 90 napra felfüggeszti az előző héten bejelentett vámokat minden országgal szemben, leszámítva Kínát. Trump azt is tisztázta, hogy a 90 napos felfüggesztés ellenére egy csökkentett mértékű, 10 százalékos viszontvámot továbbra is érvényben hagy az érintettekkel szemben.
Az Európai Unió vezetése a minap még arról döntött, hogy Trump vámjaira hasonlóképp reagálnak. Most azonban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök az X közösségi oldalon bejelentette, hogy ezt az intézkedést ugyancsak 90 napra elhalasztják.
„Tudomásul vettük Trump elnök bejelentését. Esélyt akarunk adni a tárgyalásoknak” – írta csütörtöki X-bejegyzésében Von der Leyen, bár azt is hozzátette: „Ha a tárgyalások nem vezetnek kielégítő eredményre, akkor az ellenintézkedéseink életbe lépnek.”
Az Európai Bizottság elnöke azt is megjegyezte, hogy mindeközben folytatódik az amerikai vámokkal szembeni további ellenintézkedésekkel kapcsolatos előkészítő munka is, és azzal zárta írását: „Mint már korábban is mondtam, az összes lehetőség nyitva áll.”
Egy másik közleményben is üdvözölte Trump lépését
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön kiadott közleményében üdvözölte Donald Trump amerikai elnök bejelentését a kölcsönös vámok felfüggesztéséről, és azt mondta: ez fontos lépés a globális gazdaság stabilizálása felé – számolt be az MTI.
Ursula von der Leyen azt írta, hogy a világos és kiszámítható feltételek elengedhetetlenek a kereskedelem és az ellátási láncok működéséhez. „A vámtarifák olyan illetékek, melyek csak a vállalkozásokat és a fogyasztókat károsítják. Ezért szorgalmaztam következetesen az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti »nullát a nulláért« megállapodást” – tette hozzá.
Az uniós bizottsági elnök leszögezte: az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Egyesült Államokkal folytatott előremutató tárgyalások mellett a súrlódásmentes és kölcsönösen előnyös kereskedelem elérése érdekében. Európa ugyanakkor továbbra is kereskedelmi partnerségeinek diverzifikálására összpontosít, együttműködésre olyan országokkal, amelyek a globális kereskedelem 87 százalékát bonyolítják, és „osztják elkötelezettségünket az áruk, szolgáltatások és gondolatok szabad és nyílt cseréje mellett”.
Kapcsolódó tartalom
„Fokozzuk munkánkat, hogy felszámoljuk az akadályokat saját egységes piacunkon. Ez a válság egy dolgot világossá tett: a bizonytalanság idején az egységes piac a stabilitásunk és rugalmasságunk záloga”– fogalmazott. Végül hozzátette: az uniós bizottság továbbra is azon fog dolgozni, hogy megvédje az európai fogyasztókat, munkavállalókat és vállalkozásokat.
Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2025. március 11-én (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)