Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

A vártnál is jelentősebben csökkent decemberben a német ipari termelés

| Szerző: Bereznay István
Németország ipari termelése az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent decemberben havi szinten és zsugorodott éves összevetésben is – közölte a német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken az MTI szerint.

A statisztikai hivatal azt közölte, hogy decemberben az ipari termelés 2,4 százalékkal csökkent novemberrel összevetve, amikor 1,3 százalékos növekedést jegyeztek (korábban az elemzők szerényebb, 0,7 százalékos havi szintű csökkenést jeleztek előre).

Az ipari termelés decemberi csökkenése jelentős részben az autóipar 10 százalékos visszaesésének tudható be.

Az általános visszaesést ugyanakkor tompította a gyógyszeripar 11,6 százalékos termelésnövekedése. Havi összevetésben decemberben az ipar termelése (az energia és az építőipar kivételével) 3,3 százalékkal, a beruházási javak kibocsátása 4,7 százalékkal, a köztes termékek termelése pedig 3,3 százalékkal csökkent, miközben a fogyasztási cikkeké 0,9 százalékkal nőtt. Az iparon kívül az energiatermelés decemberben 1,1 százalékkal nőtt novemberhez képest, míg az építőipar termelése stagnált.

A német ipari termelés a friss adatok értelmében 3,1 százalékkal maradt el a 2023 decemberitől, miután a novemberi éves csökkenés szerényebb, 2,8 százalék volt. Németország ipari termelése 4,5 százalékkal csökkent 2024-ben a Destatis pénteken közölt, nem véglegesített adatai szerint.

NGM: a német gazdasági recesszió visszahúzza a magyar ipar teljesítményét

Németország iparának gyengélkedése közvetve Magyarországra is hatással lehet, különösen az autóipar vonatkozásában.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva szintén erre hivatkozott egy közleményben. „A hazai ipar teljesítményét továbbra is a német gazdaság válsága, így a gyenge külső kereslet húzza vissza. Az Európai Unió versenyképességi problémáktól szenved, Németország két éve tartó recesszióval, politikai és gazdasági instabilitással küzd. A német gazdaság jelen pillanatban maga alá teperte a magyar gazdaságot, ez a beszállító láncokon keresztül a beruházásokban, az exportban és az ipar teljesítményében is érezteti hatását. Magyarországon a modern gyárak, a kapacitások rendelkezésre állnak, viszont a külpiacok válsága miatt alacsonyabb kihasználtsággal termelnek. Azonban a belső kereslet helyreállásának köszönhetően már mutatkoznak bíztató jelek a hazai iparban, tavaly decemberben a számítógép, elektronikai, optikai termék, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása is nőtt” – írták.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)

 

Ajánljuk még