– Miért volt fontos a budapesti deklaráció elfogadása az uniós csúcstalálkozón? Mit jelképez ez?

– A deklaráció elfogadása egyrészt egy szimbolikus gesztus volt, az EU vezetőinek egységét mutatta ebben a kihívásokkal teli időszakban. Emellett a nyilatkozat tartalma helyesen azonosította az unió legfontosabb kihívásait és feladatait, konkrét elvárásokat is megfogalmazott, valamint kijelölte a követendő utat. Ha a deklarációban megfogalmazott elvárásoknak meg tud felelni a gazdasági közösség, akkor egy jobb, élhetőbb, gazdagabb és erősebb Európában fogunk élni a következő évtizedekben.

– Milyen konkrét intézkedések várhatók Magyarország kormánya részéről a magas energiaárak mérséklésére?

– Nem kellene újra feltalálni a kereket, az eddigi intézkedések kiválóan mutatják a jó irányt. Egyrészt a lakosságot védi a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig. Ez a rendszer ráadásul erős motivációt jelent az átlag feletti fogyasztással rendelkezők számára, hogy hatékonysági beruházásokat végezzenek, például javítsák otthonuk szigetelését, amelyre egyébként támogatások is igénybe vehetők. Sokat segít az ország energiaszuverenitásának emelésében, az energiakínálat növelésében, így az árak megfizethető szinten tartásában Paks I üzemidejének meghosszabbítása és a Paks II beruházása, ahogyan a nagyon jelentős napelem-kapacitás növekedés is. A beszerzések további diverzifikálása pedig segíti az importárak alacsony szinten tartását.

– Az uniós országok vezetői a budapesti csúcson megállapodtak abban is, hogy a bruttó hazai teremék, a GDP legalább 3 százalékát kutatás-fejlesztési (K+F) célokra fordítják. Miért fontos ez?

– Jelenleg négy állam, Belgium, Svédország, Ausztria és Németország kivételével mindegyik uniós országban 3 százalék alatt van ez a mutató, és ezekben az országokban sem haladja meg a 3,5 százalékot a K+F-re fordított összeg. Ugyanakkor több tagállamban még az 1 százalékot sem éri el. Ezeknél az értékeknél sokkal magasabb mutatókat láthatunk a világ vezető államaiban. A kutatás-fejlesztések relatív értékének növelése azért lenne fontos, mert ez a minőségi gazdasági növekedés egyik legfontosabb vezérlője. Nem csoda, hogy a hagyományosan magas K+F-tevékenységet végző államok – például Izrael vagy Dél-Korea – már korábban is kiemelkedő GDP-növekedést tudtak felmutatni, ráadásul jelentősen emelték a foglalkoztatottak arányát a legmagasabb hozzáadott értékkel rendelkező (és így kiváló béreket fizető) iparágakban, mint az autóipar, a védelmi ipar, az elektronika vagy a high-tech szektor.

A K+F arányának növelése a GDP emelésén és a minőségi munkahelyek teremtésén túl segítené az unió versenyképességét, növelné a termelékenységét, előmozdítaná a fenntartható gazdaságra való áttérést, segítené a kis- és középvállalkozásokat és az államok tőkebevonó képességét is.

– Jelenleg Japán, Kína vagy az Egyesült Államok mennyit fordít kutatás-fejlesztésre?

– Az elmúlt években az Egyesült Államok és Japán a GDP 3–3,5 százalékát költötte kutatás-fejlesztésre, míg Kína esetében ez az érték 2–2,5 százalék volt. E mutató tekintetében „külön ligában játszik” Izrael, amely a teljes nemzeti termékének 5–5,5 százalékát fordítja K+F-re, míg a második helyen Dél-Korea áll 4,5–5 százalékkal. Az Európai Unió két vezető állama, Belgium és Svédország 3,5 százalékot költ, azaz közvetlenül ott van Japán és az Egyesült Államok nyomában. Románia mutatója ugyanakkor a 0,5 százalékot sem éri el, és 1 százalék alatti Málta, Lettország, Ciprus, Bulgária, Írország, Szlovákia és Luxemburg mutatója is. Magyarország másfél százalékos értéke sem ad okot arra, hogy hátradőljünk, még akkor sem, ha a kutatók relatív számában világ- és európai összevetésben is magas mutatókkal rendelkezünk.

– Döntés született a tőkepiaci unió létrehozásáról is. Mit jelent a fogalom és miért fontos ez az intézkedés?

– Az EU tőkepiacainak komoly versenyhátránya, hogy nem egy egységes piacról van szó, ahol a befektetők egyszerűen és átláthatóan kereskedhetnek, hanem sok, nem ritkán kis tőzsdéről, amelyek eltérő szabályozással, néha eltérő nyitási és zárási idővel. Ezenkívül a budapesti értéktőzsdén forintban jegyzik az árakat, a varsói tőzsdén zlotyiban, a prágain koronában, a bukarestin pedig lejben. A holland Nxchange-re összesen kilenc vállalat van bevezetve, a svéd NGM-re tíz, a prágaira 29, a horvátra pedig 45. Ezzel szemben a New York-i és a sanghaji tőzsdén több mint 2000 részvénnyel kereskednek, a Nasdaqon pedig több mint 7000 papírral. A vezető tőzsdéken tehát nagyságrendekkel több befektetés érhető el, ráadásul egységes rendszerben, akár egyetlen brókeren keresztül. Mindez oda vezet, hogy a befektetők szívesebben viszik a pénzüket a nagyobb piacokra. Az európai cégek ezért nehezebben és drágábban tudják finanszírozni magukat, lassabban növekednek, kevésbé tőkeellátottak, így a nemzetközi piacokon versenyhátrányt szenvednek az amerikai és kínai vállalatokkal szemben. Mindez pedig negatívan hat az öreg kontinens foglalkoztatási mutatóira, GDP-jére és béreire is.

Kiemelt kép forrása: Shutterstock