A világon egyedülálló infrastrukturális beruházásról írtak alá megállapodást négy ország – Azerbajdzsán, Georgia, Románia és Magyarország – vezetői szombaton Bukarestben. A Fekete-tenger alatt létrejövő több mint 1000 kilométeres víz alatti vezeték a Kaszpi-térségben, vagyis az Azerbajdzsánban és Georgiában előállított zöld áramot fogja Közép-Európába, így Romániába és Magyarországra szállítani.
„Az európai helyzet olyan zavaros, amire emberemlékezet óta nem volt példa” – mondta Orbán Viktor a megállapodás aláírása előtt. A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy háború dúl a szomszédunkban és súlyos energiaválság van egész Európában.
Kapcsolódó tartalom
Ahogy fogalmazott: véget ért az a korszak, amikor olcsó nyersanyagot, energiát hoztunk be Oroszországból, cserébe nyugati technológiát adtunk, és ez mind két fél számára gazdasági növekedést és katonai biztonságot eredményezett.
„Ez a korszak véget ért, új stratégia viszont nincs. Ebben a pillanatban mi egy stratégiai vákuumban vagyunk”
– szögezte le a miniszterelnök.
Orbán Viktor kifejtette, hogy ebben a vákuumban az uniós tagállamok vezetőinek kell gondoskodniuk arról, hogy megteremtsék országaik számára a gazdasági és az energiabiztonságot. Hozzátette: észszerű és elérhető közelségben a Kaszpi-tenger körül van energiaforrás, és ennek kiaknázása jelent innovatív megoldást ez az új vezeték.
„Magyarország büszke arra, hogy egy világon egyedülálló beruházás mellett kötelezhetjük el magunkat. Amikor stratégiai vákuum jön létre, akkor az innováció jelentősége megnő, csak az jelent megoldást. Márpedig mi most a világ leghosszabb tenger alatti villamosenergia vezetékének megépítésére készülünk. Ez az igazi innováció” – mondta Orbán Viktor.
Térkép arról a tengeralatti villamosvezetékről, amely Azerbajdzsánból kiindulva, Georgián és Románián keresztül szállít majd úgynevezett zöld áramot Magyarországra. Az elektromos vezeték kiépítéséről szóló szerződést Bukarestben, a Cotroceni-palotában írták alá 2022. december 17-én.Az M1 Híradó térképén látható, hogyan fog a zöldáram Magyarországra érkezni, jelentősen megnövelve hazánk energiabiztonságát.
A külgazdasági és külügyminiszter a Híradónak adott interjúban megerősítette, hogy egy nagyon fontos energetikai megállapodás született most a négy ország között.
„Fontos, hogy megállapodás született Azerbajdzsán, Georgia, Románia és Magyarország között arról, hogy az Azerbajdzsán Kaszpi-tengeri, sekélytengeri részén végrehajtandó szélerőmű beruházásokból fakadó zöld villamosenergiát Georgiába, onnan Georgiából Romániába egy tengeralatti kábelen elszállítva egészen Magyarországig szállítják. Összességében egy három gigawatt teljesítményű villamosenergia vezeték jön itt majd létre” – emelte ki Szijjártó Péter.
A miniszter elmondta, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére már áprilisban megkapta a megbízást egy olasz cég. A költségeket, mintegy két és félmillió eurót, a Világbank fedezi. A tanulmány elkészítésének a határideje 2023 vége: onnantól számítva a beruházás 3-4 év alatt elkészülhet. A nagyszabású fejlesztést az Európai Bizottság is támogatja 2,3 milliárd euróval.










