logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Iráni elnök: Amerikai garanciák nélkül nem lesz bizalom

Irán garanciákat követel az Egyesült Államoktól arra, hogy Washington nem mondja fel újra az iráni atomprogramról Teheránnal kötendő megállapodást – közölte Ebrahim Raiszi iráni elnök a CBS amerikai televízióban vasárnap sugárzott interjúban.

Amellett, hogy Irán „megfelelő” és „igazságos” megállapodást akar, Raiszi azt is kiemelte, hogy a megegyezésnek tartósnak kell lennie, amihez garanciákra van szükség, mert Irán nem bízik az amerikaiakban Washington múltbéli hozzáállása miatt.

Irán 2015-ben állapodott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállamával és Németországgal. A hivatalos nevén közös átfogó akcióterv (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA) értelmében Irán vállalta atomprogramjának korlátozását, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta a Teherán ellen korábban bevezetett szankciók többségét.

2018-ban Donald Trump akkori amerikai elnök egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat a megállapodásból, és visszaállította az Iránnal szembeni büntetőintézkedéseket. Válaszul Irán is fokozatosan elállt bizonyos vállalt kötelezettségei teljesítésétől.

Nem bízunk az amerikaiakban amiatt, ahogyan korábban viselkedtek. Ha nem adnak garanciákat, nincs bizalom” – mondta Raiszi.

Joe Biden amerikai elnök nyitottnak mutatkozott az atomalku újratárgyalására, de egyelőre blokkolja az egyeztetéseket az, hogy Teherán ragaszkodna bizonyos garanciákhoz amerikai részről.

Raiszi úgy fogalmazott, hogy a Trump elnök által kezdeményezett kilépés azt mutatja: az amerikaiak ígéretei „nem jelentenek semmit”.

Az iráni elnök hétfőn New Yorkba érkezik, ahol felszólal az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán. Raiszi jelezte, hogy nem terveznek találkozót iráni és amerikai tisztségviselő között.

Izraelben a helyi média vezető hírként foglalkozik azzal, hogy az iráni elnök az interjúban utalt arra: bizonytalannak tartja a holokauszt megtörténtét. Jaír Lapid miniszterelnök a Twitteren korabeli fényképeket tett közzé a második világháború idején zsidók ellen elkövetett népirtás több helyszínéről, és azt írta: íme „néhány jel””, utalva Raiszi azon szavaira, miszerint „vannak jelek”, amelyek arra utalnak, hogy a soá valóban megtörtént.

Ajánljuk még