logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kilőnek a világpiaci árak, ha Oroszország csökkenti az exportot válaszul a fontolgatott olajársapkára

| Szerző: hirado.hu
A legrosszabb forgatókönyv szerint a Brent olaj - Északi-tengeren kitermelt nyersolaj - hordónkénti ára elérheti akár a 380 dollárt - 147 ezer forintot -, amennyiben Oroszország 5 millió hordóval csökkenti a napi olajkitermelést válaszul a G7-ek által fontolgatott olajársapkára – figyelmeztetnek a J.P Morgan elemzői. A Brent hordónkénti ára az elmúlt napokban körülbelül 115 dollár - 45 ezer forint - körül mozgott.

 

A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport – a G7-ek – találkozóján a nagyhatalmak megállapodást kötöttek, amely szerint megvizsgálják egy bizonyos ár felett eladott olaj szállítására vonatkozó tilalom bevezetésének lehetőségét. A korlátozást azzal a céllal vezetnék be, hogy csökkentsék Moszkva jelentős bevételeit.

Egy finn kutatóintézet napokban megjelent elemzése azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az Oroszország elleni szankciókkal az Európai Unió leginkább magának árt. A kutatás szerint Oroszország energiakivitelből származó bevételei jelentős mértékben, hatvan százalékkal nőttek a tavalyi értékhez képest.

Kapcsolódó tartalom

„Egy hordónkénti 50-60 dolláros árkorlátozás valószínűleg a G7-ek azon célját szolgálná, hogy csökkentsék Oroszország olajból származó bevételeit, ugyanakkor továbbra is biztosított legyen a hordók beáramlása” – közölte a J.P Morgan amerikai multinacionális bank. A Brent nyersolaj hordónkénti ára a cikk írásának idején körülbelül 115 dollár – körülbelül 45 ezer forint – volt.

Ugyanakkor a bank elemzői felhívták a figyelmet, hogy az olajársapka bevezetésének legvalószínűbb kockázata, hogy Oroszország egyszerűen nem fog együttműködni, és az olajexport csökkentésével torolja meg a döntést. Hozzátették, hogy akár 5 millió hordóval is csökkenthetik a napi kitermelést, anélkül, hogy a gazdasági érdekeik túlzottan sérülnének.

Az is kiderült a bank elemzőinek jegyzeteiből, hogy a jelenlegi olajpiaci feszültség mellett ha 3 millió hordóval csökkenne a kitermelés, a Brent olaj ára akár elérhetné a hordónkénti 190 dollárt, a legrosszabb forgatókönyv szerinti 5 millió hordó per napi csökkenés esetén pedig 380 dollárra, azaz az egekbe szökne.

Kapcsolódó tartalom

Alekszanr Novak, az orosz miniszterelnök-helyettes múlt héten azt mondta, hogy az orosz olaj árának korlátozására tett kísérletek egyensúlytalansághoz vezethetnek a piacon, és magasabb nyomhatják az árakat.

Egyébként a J.P Morgan azzal az alternatív forgatókönyvvel nem is számolt, hogy Kína és India nem működik együtt a G7-ekkel az árkorlátozásban, vagy hogy Oroszország teljes mértékben átirányítja az olajexportot nyugatról keletre.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még