Külügyminiszter: Európának beruházásokra, biztonságra és bővítésre van szüksége

 

Ahhoz, hogy az Európai Unió a járványokkal és a migrációs hullámokkal szemben erős legyen, beruházásokra, biztonságra és bővítésre, kibővített piacokra van szüksége – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek találkozóján.

Szijjártó Péter az ülés szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió veszélyes idők előtt áll: a világjárványok és a migrációs hullámok fogják meghatározni a legfontosabb világpolitikai és világgazdasági folyamatokat.

A beruházások tekintetében elmondta, alacsony adókra van szükség, és arra, hogy az európai kormányok továbbra is támogathassák a hozzájuk érkező beruházásokat. Amennyiben ez nem teljesül, a munkahelyteremtő és a magas technológiai beruházásokat az elkövetkezendő időszakban a nagyvállalatok Európán kívülre fogják vinni – közölte.


Ehhez kapcsolódóan Magyarország a globális minimumadó bevezetését nem támogatja, az ugyanis adóemeléshez és a versenyképesség csökkenéséhez vezetne – mondta.

A miniszer kijelentette: ahhoz, hogy Európa biztonságban legyen, meg kell állítani a migrációs hullámokat.

Figyelmeztetett, hogy a NATO-csapatok kivonása Afganisztánból biztonsági kihívást jelent, ami újabb tömeges migrációs hullámok forrásává teheti az országot. Már most családok ezrei hagyják el Afganisztánt napi szinten Európa irányába – tette hozzá. Hangsúlyozta, az újabb bevándorlási nyomás elkerülése érdekében „minden nyitott kérdést gyorsan el kell rendezni Törökországgal a migráció ügyében”. Meg kell erősíteni az unió „védvonalait” – tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak bővülnie kell a Nyugat-Balkán irányába. Szerbiát és Montenegrót haladéktalanul fel kell venni az unióba, Albániával és Észak-Macedóniával pedig meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat. Ha ugyanis egy területet az unió nem tud integrálni, akkor mások fogják ezt megtenni – tette hozzá Szijjártó Péter.

Címlapfotón: dolgozó a Cloud Network Technology Kft. komáromi telephelyén 2021. június 15-én (fotó: MTI/Krizsán Csaba)