Európa földgázellátása biztosítva: nemsokára elkészül az Északi Áramlat 2

 

Folytatódhat az Északi Áramlat 2 gázvezeték fektetése, most már német felségvizeken is. A gázvezeték Oroszországot és Németországot köti össze a Balti-tengeren keresztül, párhuzamosan az Északi Áramlat 1 vezetékkel, amelyet 2011-ben vettek használatba. Az Északi Áramlat 2 hossza szintén 1200 kilométer lesz, és már 95 százalékban elkészült, azonban a németországi nagyjából harminc kilométeres szakasz fektetése még nem fejeződhetett be – számolt be az M1 Unió 27 című magazinja.

 

 

Az új csatorna évente 55 milliárd köbméter orosz gázt szállít majd Németországba, de valójában ebből részesülnek a szomszédos nyugat-európai államok is. A tervezett átadási határidő után két évvel, talán már idén ősszel megkezdődhet az orosz gáz áramoltatása. A víz alatti gázcsatorna jelentős gazdasági előnnyel bír, hiszen a felhasználók az orosz területről származó földgázt közvetlenül úgy tudják megvásárolni, hogy az nem halad át más ország szárazföldi területe alatt.

Itt főként Ukrajnáról van szó, hiszen a folyamatos válságoktól és instabilitástól sújtott ukrán tranzit szétesése többször is gázhiánnyal fenyegette Európát, köztük Magyarországot is.

Az építkezést azonban hónapokra félbe kellett szakítani, mert két német környezetvédő civil szervezet a tengeri madarak védelmében megtámadta az építési engedélyt. A beruházást a környezetvédők mellett az Egyesült Államok is akadályozná. Washington szerint ugyanis
a vezetékkel Oroszország túl nagy befolyást szerezne az Európai Unióban. Éppen ezért még gazdasági szankciókat is bevezetett a kivitelező cégekkel szemben, a német vállalatokkal szemben azonban visszavonta a korlátozásokat.

Az Északi Áramlat 2 megépítése Európán belül is vitákat generált, ugyanis csökkentheti a gáz árát, és Európa Oroszországtól való függését is erősítené.

A vezeték támogatói szerint viszont éppen ez a projekt stabilizálhatja Európa földgázellátását.

A kontinens kiegyensúlyozottabb gázellátását biztosította volna a Déli Áramlat, amely hazánkon keresztül szállított volna gázt Európába, azonban a projekt meghiúsult. Nemsokára viszont megépül a transzadriai vezeték, amely várhatóan 2022-től már Magyarországra is szállíthat földgázt. A Balkán-félszigetet és Bulgáriát is keresztülívelő gázcsatorna szerb szakaszát már idén év elején üzembe helyezték.

Előzetes becslések szerint Magyarországra ezen keresztül legkorábban idén októberben érkezhet először energiahordozó. Hazánk azonban nemcsak ebből a két irányból biztosítja gázellátását. Ausztria, Szlovákia, Románia és Horvátország felől van lehetősége importálni. Szakértők hangsúlyozzák, hogy ezekkel, valamint a magyarországi kapacitásokkal együtt biztonságosan garantálható a hazai gázszükséglet.

A címlapfotó illusztráció.