×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tarolt az Alibaba, 75 milliárd dollár bevétellel zárta a szinglik napját

 

Pár nap alatt a magyar GDP mintegy felének megfelelő, 75 milliárd dollár értékű termékeket és szolgáltatást adott el a kínai online kiskereskedelmi óriás, az Alibaba. Ez mintegy negyedével több, mint egy éve, igaz most három nappal hosszabb volt a vásárlási bonanza. Öt éve még csak 15 milliárd dolláros forgalmat bonyolított Jack Ma cége.

Az idei év robbanásszerű növekedését az is magyarázza, hogy ezúttal nem egy, hanem négy napra tolták ki a szingli napi vásárlási bonanzát.

Kínában november 11-én tartják a szinglik napját. Ezen a napon mindenki úgy vásárol, mintha nem lenne holnap. Az internetes oldalak elképesztő kedvezményekkel, akciókkal csábítják a vevőket, nemcsak Kínából, hanem a világ minden tájáról.

Az első negyedéves visszaesés után a világ második legnagyobb gazdasága a második és a harmadik negyedében már növekedést produkált, és a kínai fogyasztók vásárlási hajlandósága visszatért a pandémia előtti szintre – idézte a CNN a Forrester piackutató egyik elemzőjét.

A szinglik napja előtt készült felmérés szerint a fogyasztók 86 százaléka válaszolt úgy, hogy hajlandó ugyanannyit vagy többet költeni, mint tavaly.

Szakértők szerint a tavasszal elhalasztott vásárlások egy részét is most pótolták be a háztartások, valamint sokan a járvány miatt elmaradt utazásokon megspórolt pénzt is most költötték el.

A szinglik napja a kínai online vásárlók piros napos ünnepe 2009 óta, amikor az Alibaba útjára indította az akciót. Az évek során a forgalom exponenciális ütemben nőtt, a kezdeti néhány százmillió dollárról hárommilliárd dollárra, 2012-re. Öt éve még „csak” 15 milliárd dollár értékben vásároltak a világ egyik legnagyobb internetes kiskereskedőjénél.