×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jövőre visszapattan a német gazdaság

 

Az idei 6,25 százalékos csökkenés után a német bruttó hazai termék 2022 elejére már elérheti a koronavírus-válság előtti szintet, amennyiben nem lesznek korlátozások az újabb fertőzési hullám miatt – írja a kölni IW gazdaságkutató intézet hétfőn publikált prognózisában.

A nyári hónapokban az IW (Institut der deutschen Wirtschaft Köln e.V.) kalkulációi szerint már megindult a koronavírus-válságból a gazdasági fellendülés Németországban és ennek alapján az idén a bruttó hazai termék 6,25 százalékos csökkenésére lehet számítani, 2021-ben pedig 4,5 százalékos GDP-növekedésre. Feltéve, hogy a második fertőzési hullám miatt nem válik szükségessé újabb korlátozások elrendelése.

Michael Hüther, az IW igazgatója szerint a német gazdaság teljesítménye 2022 elejére érheti el a krízis előtti szintet.

Semmi nem vetette vissza olyannyira a német gazdaság teljesítményét az elmúlt 70 évben, mint a koronavírus-válság – írja a kutatóintézet. Az export összeomlott és a lakossági fogyasztás is jelentős mértékben csökkent. A nyáron viszont már megjelentek az első bizakodásra okot adó jelek. Az állami támogatásoknak és az építőiparnak köszönhetően beindult a növekedés, az ipari termelés kezd kimászni a gödörből.

A lakossági fogyasztás az idén 6,5 százalékkal csökken az IW szerint. Nagy valószínűséggel sokan előre fogják hozni eredetileg 2021-re tervezett nagyértékű tartós fogyasztási cikk vásárlásaikat, hogy élhessenek az alacsonyabb áfa lehetőségével. A jövő év elején emiatt még lesz némi visszaesés a lakossági fogyasztásban, éves átlagban azonban négy százalékos növekedés várható.

Krízisidőszakban rendszerint visszafogják beruházásaikat a vállalatok és ez most is így történt. A vállalati beruházások az IW szerint az idén 20 százalékkal csökkennek a tavalyihoz képest. A gazdasági stabilizációval párhuzamosan viszont megindul a beruházások növekedése is, ami 2021-ben így 12,5 százalékos lehet.

A lakásépítések is csökkentek az év első felében. Ami a részfoglalkoztatás miatt lecsökkent jövedelmek és bizonytalan foglalkoztatási kilátások miatt nem is csoda. Az építési engedélyek kiadása azonban az idén még ezzel együtt is két százalékkal, jövőre másfél százalékkal nő.

Az export az idén 13,75 százalékkal csökken, jövőre 9,5 százalékkal nő az IW szerint. Az import pedig 9,75 százalékkal csökken az idén és 9,5 százalékkal emelkedik jövőre.

A koronavírus-válság sokkal érzékenyebben érintette a munkaerőpiacot, mint a 2009-es gazdasági és pénzügyi válság. A részmunkaidős foglalkoztatási program bevezetésének köszönhetően a vállalatok nem kényszerülnek olyan nagymértékű elbocsátásokra, mint amilyen anélkül lenne, az alkalmazásban lévők száma azonban ezzel együtt is 350 ezerrel csökken az idén. A munkakeresők is nehezebben találnak állást, így a munkanélküliek száma 500 ezerrel emelkedik.