×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó szerint a következő évek Közép-Európa évei lehetnek

 

A következő évek Közép-Európa évei lehetnek, a térségnek komoly versenyelőnye lehet – mondta a külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak hétfőn a szlovéniai Bledben.

Szijjártó Péter felszólal a 15. Bled Stratégiai Fórum elnevezésű nemzetközi konferencián. A miniszter nyilatkozatában kifejtette: az Európai Unió történelmi kihívások előtt áll a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor a következő évek könnyen szólhatnak Közép-Európáról.

A korábban sokat támadott, de rendkívül észszerű politikák a gazdaság és a migráció területén olyan versenyelőnyt jelentenek a térségnek a biztonság, a politikai stabilitás és a gazdasági növekedés szempontjából, hogy az elkövetkező idő világgazdasági versenyében „mi sikeresebben szerepelhetünk az európai átlagnál” – vélekedett.

Úgy látja, a koronavírus-járvány miatt a globális gazdasági kapacitások újraelosztásáért nagyon komoly verseny kezdődik. Sok gyárat, szolgáltató központot szerte a világon bezártak nagy nemzetközi vállalatok, és tévhit azt gondolni, hogy ezeket automatikusan újranyitják – magyarázta. Közölte: ahogy az országok, úgy a vállalatok is nagy nyomás alá kerülnek, észszerűsíteni kell a tevékenységüket, költséget kell csökkenteniük, ami pedig megnöveli azoknak az országoknak a lehetőségeit a jövőben a beruházás-ösztönzés szempontjából, amelyek képesek voltak alacsony adókkal, rugalmas szabályozással beruházásbarát környezetet kialakítani.

Szijjártó Péter szerint

a következő években a verseny arról fog szólni, hogy mely ország tud több beruházást magához vonzani, mely ország tudja legjobban megvédeni a munkahelyeket.

Ebbe a versenybe Magyarország egy közép-európai együttműködés részeseként „nagy önbizalommal és a siker egyértelmű reményével tud beszállni” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: az elmúlt évek sokat támadott, de észszerű gazdaságpolitikája és a folyamatos adócsökkentések eredményeként

Magyarország az egyik legversenyképesebb európai beruházási helyszín lett, így a következő években a cél az, hogy a magas beruházási rátát fenntartsák, minél több nagy nemzetközi vállalat hozza a kapacitásait Magyarországra.

Ebből a szempontból több olyan tárgyalást folytatnak, amelyek komoly siker reményével kecsegtetnek, és a következő hónapokban ezek közül már többet is be tudnak jelenteni – közölte. Megjegyezte: ezek a beruházások Magyarországot Európa gazdasági térképén még jobb helyre teszik.

A külügyminiszter kitért rá: Magyarország erejét, jelentőségét, értékét növeli a szoros közép-európai együttműködés, a térségbeli országok sikere magyar érdek is. Erről beszélt a lengyel, a horvát és a szlovén kollégájával folytatott egyeztetéseken is – tette hozzá.

A címlapfotó illusztráció.