×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Továbbra is szoros a magyar-lengyel együttműködés

 

Magyarország és Lengyelország együttműködése továbbra is szoros, a két ország folyamatosan egyezteti lépéseit – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

Szijjártó Péter emlékeztetett: szerdán kinevezték Lengyelország új külügyminiszterét, Zbigniew Raut. Úgy fogalmazott, szeretett együtt dolgozni eddigi lengyel kollégájával, Jacek Czaputowiczcsal, de örömmel áll az együttműködés elé az új külügyminiszterrel is.

Közölte: új kollégájának telefonon gratulált kinevezéséhez, és mindketten méltatták azt a sok száz éves barátságot és szövetséget, amely a két ország között fennáll. Megbeszélték, hogy szorosan együttműködnek az Európai Unióban, folyamatosan egyeztetik lépéseiket, különösen az őket érő támadásokkal kapcsolatban – tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy megerősítették, a keresztény közösségek és értékek védelme továbbra is a szívügyük lesz. A magyar külügyminiszter minden támogatást felajánlott a sikeres lengyel V4-es elnökséghez.

Szijjártó Péter megjegyezte: lengyel partnerével a következő napokban Berlinben, az európai külügyminiszterek tanácskozásán, majd pedig a bledi stratégiai fórumon is találkozik.