×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Európa 11 városa jut 45 millió euró uniós forráshoz, köztük Budapest XI. kerülete

 

Az Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró – mintegy 16 milliárd forint – uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

Az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból az unió innovatív, fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos kezdeményezéseket támogat. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a budapesti XI. kerület (Újbuda) önkormányzata által beadott úgynevezett Cup 4 creativity című projekt az elnyert 4,3 millió eurós (1,53 milliárd forint) támogatást egy online kulturális közösség létrehozására fordíthatja.

A kezdeményezés keretében a szervezők fokozatosan bevonják az új közösség tagjait a könnyen hozzáférhető kulturális eseményekbe, illetve kreatív tevékenységekbe online, valamint személyes részvétellel is. A kerület a kulturális platform révén enyhíteni szeretné lakosai körében a fizikai és digitális magány jelenségét, amely az egyik legjelentősebb városi stresszfaktor – közölték.

A budapesti XI. kerület mellett támogatásban részesül a belgiumi Brüsszel, Gent és Leiedal, a bulgáriai Szófia, a görögországi Halándri, az olaszországi Ferrara és Verona, a hollandiai Tilburg, a szlovákiai Kassa, és a spanyolországi Almería városa.

A címlapfotó illusztráció.