×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kissé javultak a brit és a globális növekedési kilátások

 

A Bank of England főközgazdásza szerint a koronavírus-világjárvány korai szakaszában közölt, példátlan visszaeséseket valószínűsítő előrejelzésekhez képest mára valamelyest javultak a brit és a globális gazdaság teljesítményének kilátásai, elsősorban azért, mert a friss jelzőszámok alapján a vártnál hamarabb kezdődött és gyorsabb ütemű a kilábalás.

Andy Haldane kedden, egy londoni online üzleti rendezvényen felszólalva felidézte: a brit jegybank májusi pénzügypolitikai jelentésének illusztratív, de nem kizárható forgatókönyve még azzal számolt, hogy a brit kereskedelmi súlyozással számolt világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) a tavalyi negyedik és az idei második negyedév között 26 százalékkal, 2020 egészében 13 százalékkal zuhan.

Ugyanebben a jelentésben az szerepelt, hogy a brit GDP-érték a koronavírus-válság előtti legutóbbi csúcs és a mélypont között 27 százalékkal, 2020 egészében éves összevetésben 14 százalékkal esik.

Haldane ugyanakkor közölte: a nagy frekvenciájú jelzőszámok azt mutatják, hogy a globális aktivitás már az idei első negyedévben, vagy rögtön utána elérte mélypontját és a kilábalás már három hónapja zajlik.

A címlapfotó illusztráció.