Az EU hárommillió eurót biztosít a járvány elleni küzdelemre Közép-Ázsiának

 

Az Európai Unió hárommillió eurót (egymilliárd forint) biztosít a koronavírus-járvány elleni küzdelemre Közép-Ázsiának – tájékoztatott csütörtökön Muhtar Tileyberdi kazah külügyminiszter a Közép-Ázsia-EU videokonferencia eredményeiről.

A tanácskozáson Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ismertette a pandémia, illetve az annak gazdasági kihatásai ellen irányuló, közép-ázsiai térségre vonatkozó programját. A minisztérium szerint az öt közép-ázsiai ország képviselői és Borrell megvitatták a Közép-Ázsia-EU formátumú együttműködés elmélyítésének kilátásait is.

A tárca szerint Borrell bemutatta az Európai Bizottság együttműködés fejlesztésére vonatkozó terveit az EU új közép-ázsiai stratégiájának keretében. „Az adott csomag az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen megvalósítandó projekteket tartalmaz hárommillió euró értékben a koronavírus elleni küzdelemre Közép-Ázsiában” – áll a közleményben.


A kazah külügyminisztérium hozzátette, hogy a tanácskozás résztvevői egyetértettek, folytatják az erőfeszítések összehangolását a pandémia negatív következményeinek mérséklése végett.

Az Oroszországgal és Kínával is határos, 19 millió lakosú

Kazahsztánban eddig 13 872 fertőzöttet azonosítottak, közülük 68-an hunytak el a kórban.

A kilencmillió lakosú Tádzsikisztánban eddig 4902 az azonosított fertőzöttek és 49 az elhunytak száma. A fertőzöttek 64,4 százaléka, 3158 ember időközben meggyógyult az egészségügyi minisztérium pénteki közlése szerint. A tárca a járványgörbe ellaposodásáról számolt be, napi nyolcvannál is kevesebb új esettel.

A 32 milliós lakosú, szomszédos Üzbegisztánban eddig 4837 az igazolt fertőzöttek és 19 a kór halálos áldozatainak száma.

A mintegy hatmillió lakosú Kirgizisztánban 2166 fertőzöttet regisztráltak 26 halálesettel.

A két és fél milliós Moldovában 11 093 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 385-en hunytak el.

Az utóbbi 24 órában 366 új esetet mutattak ki. Eddig 70 664 koronavírus-tesztet hajtottak végre.

A 10 milliós Azerbajdzsánból eddig 9218 fertőzöttet és 113 halálesetet jelentettek. Az utóbbi egy napban 336-tal nőtt a fertőzöttek száma. 5113 ember, vagyis a fertőzöttek 55,5 százaléka gyógyult meg. 368 254 koronavírus-tesztet végeztek el.

A 3,7 millió lakosú Georgiában eddig 843 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak és 13-an haltak meg a Covid-19-betegségben.

A mintegy hárommilliós Örményországban 15 281 az azonosított fertőzöttek és 258 a kór halálos áldozatainak száma.