×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Németország nem számíthat a gazdaság gyors normalizálódására

 

A német gazdaság a korlátozások feloldása után még hosszú ideig nem fogja tudni visszanyerni régi erejét a kieli IfW gazdaságkutató intézet elnöke szerint.

„Felül kell vizsgálnunk a krízis előtt készített prognózisainkat” – mondta Gabriel Felbermayr, az IfW (Institut für Weltwirtschaft) elnöke a Spiegel című német lapnak adott interjúban.

„Abból kell kiindulnunk, hogy még a harmadik negyedévben sem számíthatunk a helyzet normalizálódására.

Túl mélyre estünk vissza ahhoz” – jelentette ki az IfW elnöke, aki szerint az aktuális gazdasági mutatók nem támasztják alá a V-alakú visszaesésről, azaz egy mély visszaesést követő meredek fellendülésről felállított elméletet.

A bruttó hazai termékben keletkezett hiánynak csak egyharmada vezethető vissza közvetlenül a járványvédelmi korlátozásokra – mondta. Számos más hátrányos tényező is fellépett emellett, egyebek között a jövővel szemben felmerült aggodalmak formájában.

„A bizalom mélyen megrendült” – mondta Felbermayr.

„A felmerült aggályok sokkal tartósabbnak bizonyulnak majd a vírus által jelentett közvetlen veszélynél.”

Munkahelyeik elvesztésétől tartva ugyanis a lakosság visszafogja majd fogyasztását, a vállalatok pedig a vásárlók elmaradása és a külföldi megrendelések csökkenése miatt elvetik beruházási terveiket és költségcsökkentési programokat léptetnek életbe.

A globalizáció és szabadkereskedelem tartós akadályoztatásával Németország a folyamat vesztesévé válhat az IfW elnöke szerint. Az ország exportja csökkenni fog, mert a feldolgozóipari termékeket mindenhol a felvevőpiachoz közelebb, így Németország legfontosabb exportpiacain is, Észak-Amerikában és Ázsiában igyekeznek majd előállítani.