Akár öt évbe is telhet, mire a brit gazdaság eléri a 2019-es szintet

 

Londoni pénzügyi elemzők pénteki előrejelzése szerint legalább három évbe telik, mire a brit gazdaság ismét eléri az új típusú koronavírus okozta járvány előtti teljesítményét, de egyes aktivitási mutatóknak ugyanehhez akár öt évre is szükségük lehet.

Cikkünk frissült.

Az egyik legnagyobb londoni elemzőműhely, a Capital Economics péntek este bemutatott tanulmányában vitába száll egy másik nagy előrejelző központ, az Office for Budget Responsibility (OBR) prognózisával.


A brit kormány számára is makrogazdasági és költségvetési előrejelzéseket készítő, de egyébként független gazdaságkutató intézetként működő OBR e héten ismertetett helyzetértékelésében azt valószínűsítette, hogy a brit hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben 35 százalékkal zuhan negyedéves összevetésben, de a járvány megfékezését célzó korlátozások feloldása után ugyanilyen meredek ütemben visszatér korábbi szintjére.

A Capital Economics londoni elemzői szerint azonban ilyen tökéletes V alakú pálya „csak a tankönyvekben létezik, a valóságban nem”.

A ház közölte: saját modellszámításai arra vallanak, hogy a brit GDP-érték a második negyedévben 25 százalékkal esik – vagyis előrejelzése nem annyira komor, mint az OBR prognózisa –, becslése szerint viszont a hazai össztermék 2022 végéig nem éri el az idei év elején mért szintet.

A Capital Economics várakozása szerint a nagy-britanniai munkanélküliségi ráta a jelenlegi 4 százalékról 9 százalék közelébe emelkedik, a háztartások reáljövedelme csaknem 10 százalékkal csökken, és több mint százezer üzleti vállalkozás jut csődbe.

Ezek a hatások a korlátozó intézkedések feloldása után is hosszú ideig szűkítik majd a brit háztartások és az üzleti vállalkozások kiadási mozgásterét, ráadásul a vállalatok és a háztartások a korlátozások utáni időszakban is arra a következtetésre juthatnak, hogy „értelmes dolog” a megtakarítások növelése és a költekezés visszafogása – hangsúlyozzák a cég londoni elemzői.

A Capital Economics számításai szerint ebben a környezetben a háztartási kiadások és a beruházások értéke még három év múlva is csaknem 10 százalékkal elmaradhat a koronavírus-válság előtti szinttől, és öt évbe telhet – vagyis 2025 végéig is eltarthat –, mire ez a két aktivitási mutató újból eléri a legutóbb mért csúcsot.