Közép-Európának erősnek kell maradnia

 

Nehéz próbatétel előtt áll Közép-Európa, mert az előrejelzések szerint a nyugat-európai gazdaságokra borúsabb idők jönnek – erről beszélt Orbán Viktor a hétvégén Dévényben. Reményét fejezte ki abban, hogy a saját lábunkon is megtudunk majd állni, és rámutatott arra, hamarosan kiderül, hogy a közép-európai országok mennyire képesek önállóan mozogni függetlenül a nyugat-európai fejleményektől.

Orbán Viktor minisztereln és Emmanuel Macron francia államfő, valamint Andrej Babis cseh miniszterelnök a visegrádi négyek és Franciaország csúcstalálkozóján Brüsszelben (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A miniszterelnök elmondta, természetesen a közép-európai országok teljesen nem tudják elszakítani magukat ezektől a fejleményektől, hiszen például az exportjuk 85 százaléka az Európai Unió nyugati részébe irányul. „Illúziónk nem lehet, hatása lesz ránk, de hogy milyen erősek vagyunk valójában, hogy milyen az ellenálló képességünk, mennyire tudjuk megvédeni azt, amit már elértünk, az a következő egy-két évben dől el” – jelentette ki Orbán Viktor.

Jó erőben van Közép-Európa

Úgy véli, Magyarország jó erőben van és hasonlóan jó erőben vannak a közép-európai országok, a visegrádi négyek – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország is – ahhoz, hogy továbbra is legalább 2 százalékponttal magasabb gazdasági növekedést tudjanak elérni a nyugat-európai országoknál és az uniós átlagnál. „Optimista vagyok, de nehezebb idők jönnek, mint az előző évek voltak” – tette hozzá.

Amiatt, hogy Közép-Európa meg tud-e állni a saját lábán már korábban is volt aggalom, a szakértők szerint ugyanis, ha Berlinben történik valami, az Közép-Európára még nagyobb hatással lehet – fogalmazott Boros Imre közgazdász a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában. Elmondta, ez a hatás továbbra is fennáll, de kérdés, hogy ezek a történések mennyire lesznek negatívak és tompíthatók.

Az egyik legfontosabb terület a magyar gazdaság számára az autóipar,

hiszen Magyarország erősen függ a német autóipartól. Kiemelte, ez azért fontos, mert a magyar autóipar minden tekintetben a magyar gazdaság húzóágazata. Hozzátette, a terület ugyanakkor az európai válságjelenségek ellenére is bővült és bővülőben van, e mellett több száz új munkahelyet is teremtett az elmúlt időszakban.

Az Európai Unión belüli politikai viták gyakorlatilag kéz a kézben járnak a gazdasági folyamatokkal – erről beszélt Berzi Gergely külpolitikai szakértő. Az egyik legfontosabb vita jelenleg a költségvetés meghatározása, ahol összemosódnak a gazdasági és a politikai célok.

Fenn kell tartani az erős szövetséget

Úgy véli, az egyik legfontosabb feladat Közép-Európa számára most az lesz, hogy az eddig jól működő erős szövetséget továbbra is fenntartsa és hatékonyan kihasználja a tárgyalások során. Hozzátette, itt annyival könnyebb a helyzet, hogy bár az egyes tagállamoknak is van vétójoguk, de teljesen más jelentőséggel bír, ha négy ország közös álláspontot képvisel.

Berzi Gergely beszélt arról is, hogy a V4-ek szövetsége mellett más szövetségek is vannak az egyes tagállamokkal, ilyen állam például Franciaország, amellyel az agrártámogatások terén vannak együttműködések.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a költségvetés meghatározásában olyan kérdések játszanak szerepet, mint a jogállamiság kérdése, az agrártámogatások csökkentése, valamint a közép-európai országok gazdasági súlypontjának áthelyezése a dél-európai országokra, ezért ebből a szempontból nehéz helyzetben van Közép-Európa, mert ezek mind

negatívan érintik a térséget.

Berzi Gergely véleménye szerint ugyanakkor Közép-Európa már számtalan helyzetben bizonyított, és ez az egység a jövőben is fenntartható lesz. Bizakodásra ad okot az is, hogy már nemcsak politikai téren, de társadalmi, kulturális és gazdasági téren is elindult a sokkal intenzívebb kapcsolatrendszer kiépítése.

Közép-Európa az EU gazdasági motorja

Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy számtalan kimutatás szerint, Közép-Európa továbbra is az Európai Unió gazdasági motorjának számít, a régió növekedése az unió átlaga felett alakul, és ezzel együtt fontos szerepet játszhat a gazdasági növekedés élénkítésében – fejtette ki Boros Imre.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg
A címlapfotó illusztráció.