Tízezrek érdeklődnek a Stasi iratai iránt Németországban

 

A berlini fal ledöntése után 30 évvel is töretlen az érdeklődés Németországban az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériumának (Stasi) iratai iránt, az aktákat kezelő hivatalhoz az idén is több tízezer megkeresés érkezett – írta vasárnap a Berliner Morgenpost című lap.

A hivatal tájékoztatása szerint szeptember végéig 37 597 iratbetekintési kérelmet regisztráltak, ami több mint háromezres növekedés az egy évvel korábbi 34 036-hoz képest.

Tavaly egész évben 45 309 megkeresés érkezett magánszemélyektől, 1990 óta pedig több mint 3,2 millió. Az iratbetekintési kérelmek jelentős része – tavaly mintegy 15 százaléka – külföldről érkezik a hivatalhoz, és szintén 15 százalék körüli azon kérelmezők aránya, akik nem a magukra, hanem az elhunyt közeli hozzátartozóikra vonatkozó iratokat kívánják megismerni.

Idén júliusig 7,2 millió iratbetekintési kérelem érkezett

Az átvilágítási, jóvátételi, nyugdíjügyi, valamint a tudományos természetű és a sajtótól érkezett megkeresésekkel együtt az idén júliusig 7,2 millió iratbetekintési kérelem érkezett a berlini központú, több mint 1400 embert foglalkoztató hivatalhoz az elmúlt években, ahol bő 111 folyókilométer aktát kezelnek.

Az anyaghoz az iratok mellett 1,7 millió fénykép, mikrofilm és dia tartozik, és csaknem 30 ezer film-, és hangfelvétel. Az NDK bukása idején a Stasi épületeiben nagy mennyiségű összetépett iratot is találtak, több mint 15 ezer dobozt és zsákot töltöttek meg a megsemmisítésre előkészített dokumentumok. Ebből az anyagból kézzel és iratrekonstrukcióra fejlesztett szoftverekkel eddig 1,63 millió oldalt állítottak helyre.

Állami és önkormányzati szervezetek közszolgálati állás betöltése előtti ellenőrzéssel, bizalmas munkakör betöltésére jelölt személyek és parlamenti képviselők átvilágításával, és kitüntetések adományázását megelőző vizsgálattal kapcsolatban kérhetnek iratbetekintést.

A Stasi-levéltár a rendszerváltás és az újraegyesítés egyik fontos vívmánya

Ezt a lehetőséget az eredeti tervek szerint a berlini fal ledöntése utáni 30. évig, 2019 végéig biztosították volna, de a szövetségi parlament (Bundestag) az idén szeptemberben úgy döntött, hogy a határidőt 2030-ig meghosszabbítják.

A Bundestag arról is határozott, hogy a hivatal fokozatosan, 2021 júliusáig betagozódik a szövetségi levéltár  szervezetébe. A beolvadásról a két intézmény vezetői által közösen kidolgozott tervet élesen bírálták egykori NDK-s ellenzékiek és jelenlegi ellenzéki pártok, hangsúlyozva, hogy a Stasi-levéltár mint önálló intézmény a rendszerváltás és az újraegyesítés egyik fontos vívmánya.

A kormánypárti képviselők szavazataival elfogadott terv támogatói szerint viszont az integráció a biztosíték arra, hogy hosszú távon is megmaradjanak és digitális formátumban is hozzáférhetőek legyenek a keletnémet pártállam politikai rendőrségének dokumentumai.

A címlapfotó illusztráció.