Újabb 278 millió eurót fordít szlovákiai autópálya-építésre az EU

 

Mintegy 278 millió eurót – azaz 91 milliárd forintot – fordít az Európai Unió kohéziós forrásokból a szlovákiai D1-es autópálya Eperjes (Presov) körüli, délnyugati elkerülő szakaszának építésére – jelentették be pénteken Brüsszelben.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az országot átszelő, egyebek mellett Pozsonyt (Bratislavát), Zsolnát (Zilinát), Poprádot (Popradot), Eperjest, illetve Kassát (Kosicét) és Nagymihályt (Michalovcét) érintő autópálya teljes átadása jelentősen javítani fogja a keleti-nyugati összeköttetést.

Mint írták, a beruházás gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a közlekedést Eperjes környékén, egyúttal pedig mérsékli a forgalmat a lakóövezetekben.

Maros Sefcovic, a brüsszeli testület szlovák alelnöke rámutatott, hogy Eperjes lakosai profitálni fognak a más gazdasági központokkal és a szomszédos országokkal való jobb összeköttetésből, a projekt javítja majd az életkörülményeket, továbbá segíti a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést.

Az Európai Unió csaknem 3,5 milliárd eurót – nagyjából 1140 milliárd forintot – fordít a szlovákiai közlekedési és energetikai hálózatok fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési ciklusban.