Pénzügyi gondjai vannak a palesztin menekülteket segítő ENSZ-szervezetnek

 

Az Egyesült Államok tavaly megvonta az ENSZ-től a támogatását, ezért pénzügyi gondjai vannak a palesztin menekülteket segítő szervezetnek – jelentette be hétfőn az UNRWA vezetője egy jordániai sajtótájékoztatón.

Pierre Krähenbühl, a szervezet főbiztosa közölte, hogy az idei teljes költségvetésük 1,2 milliárd dollár, de ebből csak annyit sikerült összegyűjteni, amennyi az UNRWA kiadásait május végéig fedezte, így most már deficitben vannak. Kérte az adományozókat, hogy utaljanak át nagyobb összegeket, mint tavaly.

A szervezet 700 iskolát és olyan egészségügyi intézményeket támogat, amelyeket évente 8,5 millióan keresnek fel, és ezenfelül más feladatai is vannak. A szervezet Jordániában, az Izrael által megszállt palesztin területen, Gázában, Libanonban és Szíriában tevékenykedik.

Krähenbühl közölte, hogy június 25-én adományozó konferenciát rendeznek New Yorkban. Miután az Egyesült Államok kivonult a finanszírozásból, a legnagyobb hozzájárulást az Európai Unió és Szaúd-Arábia adja. Az UNRWA, hivatalos nevén az ENSZ közel-keleti segélyező és munkaközvetítő hivatala a palesztin menekültek számára 1949-ben jött létre.