Elmarad a bevétel várt növekedése a Huaweinél

 

Elmarad a bevétel várt növekedése, az elkövetkező két évben a korábban jelzetthez képest mintegy 30 milliárd dollár bevételkiesésre számíthat a Huawei Technologies Co. Ltd. az amerikai szankciók miatt – jelentette ki hétfőn Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a cég elnöke.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/ EPA/ Jerome Favre)

A cég alapítója és elnöke elmondása szerint a Huawei Technologies bevétele az idén és jövőre 100 milliárd dollár körül alakul majd, azaz mintegy 30 milliárd dollárral marad el a korábban prognosztizálttól. A cég az idei évre 125 milliárd dolláros bevételt irányzott előre.

A Huawei Technologies tavaly ért el első alkalommal 100 milliárd dollár feletti forgalmat: 2018-ban a cég 721,2 milliárd jüan (105 milliárd dollár), az előző évinél 19,5 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 50,3 milliárd jüan nettó nyereséget ért el, ami 25 százalékos növekedés.

Zsen Cseng-fej hétfői nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy cége a bevétel vártnál gyengébb alakulása ellenére sem fogja visszafogni kutatási-fejlesztési beruházásait. Az amerikai szankciókról szólva elmondta, hogy azt „mindkét fél meg fogja szenvedni” és a konfliktusnak „nem lesz győztese”.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Huaweit „nem lehet elpusztítani” és cége „kutatási és fejlesztési erőfeszítéseivel folytatja hozzájárulását az emberi társadalom fejlődéséhez”.