logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rengett a föld Krétán

Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében, a földmozgás miatt legalább egy ember életét vesztette és kilencen megsérültek.

A sziget legnagyobb városától, Irákliontól 20 kilométeres távolságban bekövetkezett földrengés erősségéről eltérő információk láttak napvilágot: míg az amerikai földtani intézet (USGS) közlése szerint a földrengés 6-os erősségű volt, az Athéni Egyetem geodinamikai intézete 5,8-as erősségről számolt be.

A földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) első jelentésében 6,5-es erősséget említett. Epicentruma a legfrissebb jelentések szerint 10 kilométeres mélységben volt.

Az ERT görög közszolgálati televízió értesülése szerint a halálos áldozat egy templomban dolgozott, amely a földrengés nyomán beomlott, és maga alá temette a férfit. Az ERT azt is közölte, hogy az epicentrum környékén több más épület is súlyosan megrongálódott.

Iráklion polgármestere, Vaszilisz Lambrinosz a Skai görög magántelevíziónak azt mondta, hogy az iskolákból hazaküldték a gyerekeket, az iskolaépületeket pedig ellenőrizni fogják.

Bár Görögországban gyakoriak a földrengések, ritkán okoznak súlyos károkat. Idén már több földmozgást is jelentettek a térségből.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még