logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Már több mint 100 otthont pusztított el az izzó láva La Palma szigetén

Már több mint ötezer embernek kellett elhagynia a lakóhelyét a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén a vulkánkitörés miatt. Turisták is vannak a menekülők között. A legnagyobb gondot egyelőre az okozza, hogy a feltörő láva miatt több helyen erdőtűz keletkezett. Utoljára 1971-ben, tehát 50 éve volt aktív a vulkán – számoltak be róla az M1 híradójában.

Félelmetes látvánnyal kúszott a lávafolyam a lakóházak felé La Palma szigetén. Lángba borított szinte mindent, ami csak az útjába került. A Cumbre Vieja vulkán vasárnap délután hatalmas robbanással kezdett hamut, füstöt, lávát és szikladarabokat lövellni magából. A kitörés kezdete óta már több mint 100 lakóház semmisült meg.

A Spanyolországhoz tartozó 83 ezer lakosú szigeten eddig csaknem öt és félezer embert menekítettek ki otthonaikból, köztük ötszáz turistát is.

Borzalmas volt. Reggel éreztük a földrengést, aztán jöttek a kitörések egész nap. Délután egyszer csak megjelent a nő, akinek a házában laktunk, hogy azonnal össze kell pakoljuk a dolgainkat és mennünk kell. Gyorsan foglaltunk helyet egy repülőre, és most csak örülünk, hogy hazaindulhatunk” – mesélte egy nő, aki Ausztriából utazott a szigetre.

Volt, aki nem menekülni akart, hanem épp ellenkezőleg, minél hamarabb hazatérni a szigetre, hogy segítsen a családjának.

A hatóságok már vasárnap este lezárták a környék útjait. Autók járták a közeli falvakat, és hangosbemondókon szólították fel a helyieket, hogy csomagoljanak össze, mert el kell hagyják otthonaikat.

Tehetetlennek érezzük magunkat, hiszen egy vulkánkitörésnél az ember nem tehet semmit. Itt van mindenünk, a házunk, az üzletünk, és tehetetlenek vagyunk – mondta egy férfi, aki a vulkánhoz egyik legközelebb eső településen üzemeltet egy bárt.

A spanyol polgárőrség tagjai nem csupán az emberek, hanem az állatok biztonságáról is igyekeztek gondoskodni. A kecskéket és a bárányokat platós autókon szállították el a veszélyeztetett területekről.

A kanári szigeteki vulkanológiai intézet közleménye szerint az ezer Celsius-fokos lávafolyam hétfőn óránként 700 méteres sebességgel haladt a tengerpart felé, amit most nem közelíthetnek meg hajók. A láva gyújtotta erdőtüzek miatt riasztást adtak ki.

Pedro Sánchez, Spanyolország miniszterelnöke vasárnap lemondta amerikai útját, és a szigetre látogatott. A helyi kormányzóval együtt hétfőn délelőtt egy befogadóközpontban biztosítottak mindenkit arról, hogy az állam mindent segítséget megad.

Jelenleg a legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsuk a területet. Még mindig a kitörési fázisban vagyunk, úgyhogy mindenki legyen óvatos, ne közelítse meg a helyszínt, és informálódjon a hatóság embereitől” – figyelmeztetett a spanyol miniszterelnök.

Vasárnap, közvetlenül a vulkánkitörés előtt 4,2-es erősségű földrengést regisztráltak, az elmúlt napokban pedig több ezer kisebb rengés volt érezhető. A talaj is több helyen megemelkedett, ami szakemberek szerint arra utalhat, hogy láva készül a felszínre törni. A 83 ezer lakosú La Palmán utoljára 1971-ben volt vulkánkitörés. Akkor egy másik vulkán három héten át lövellt lávát a magasba, és egy ember meghalt.

Érdekes lehet számodra:

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még