×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Közel negyven halálos áldozata van a belgiumi áradásoknak

 

További halálos áldozatokra bukkantak a múlt hét közepétől három napon át tartó heves esőzések nyomán kialakult özönvízszerű áradások miatt összeomlott házak romjai között Belgiumban, több mint százhatvan embert eltűntként tartanak nyilván. Hollandiában tovább apadtak a múlt héten megáradt folyók, de az árvízveszély továbbra is fennáll.

A belga sajtó beszámolója szerint hétfő reggelre további kilenc holttestet találtak a Belgium keleti, délkeleti felében történt áradások nyomán, ezzel 36-ra emelkedett a halálos áldozatok száma.

Harmincketten vesztették életüket a liege-i, ketten a muri régióban, egy ember Charleroi régiójában és szintén egy ember a Luxemburg nevű belga tartományban. A holttestek közül 23-at a Meuse egyik mellékfolyója, a Vesdre völgyében találtak meg.

Az illetékes belga válságközpont 163 eltűntről beszél. Elmondták mindazonáltal, hogy olyanok is lehetnek közöttük, akik már az áradások előtt elhagyták otthonukat. A hatóságok ezért arra szólítottak fel, hogy mindenki, aki másutt keresett biztos menedéket, a lehető leghamarabb jelentkezzen a mentőszolgálatoknál vagy a rendőrségen. A tájékoztatás szerint az érintett területeken megszűnt az árvízveszély, a mentési műveletek véget értek, az eltűntek utáni kutatás mostantól főként a holttestek megtalálására összpontosít.

Egy autót sodor a víz a belgiumi Liege-ben (Fotó: MTI/AP/Valentin Bianchi)

Hétfő délelőtt mintegy 1100 háztartás volt vízellátás nélkül, és 3700 háztartásban továbbra sem iható a csapvíz, szemben az előző napi 24 ezerrel. A fő vasútvonalak forgalma reggel újraindult, a vasúti töltések átvizesedése miatt bizonyos szakaszokon buszok szállítják az utasokat.

Alexander De Croo belga miniszterelnök a múlt hét végén július 20-ra nemzeti gyásznapot hirdetett a katasztrófa miatt. A belga kormány arra kérte a lakosságot, hogy kedden délben mindenki egyperces csenddel emlékezzen az áradások halálos áldozataira és a hozzátartozóik iránti együttérzés jeleként.

A szomszédos Hollandiában az esőzések okozta áradás által leginkább érintett Limburg tartomány legnagyobb folyója és mellékfolyóinak vízszintje csökken. A régió számos településéről elővigyázatosságból kimenekített lakosok nagy része visszatérhetett otthonába, és megkezdődött a sárral borított közterületek takarítása, valamint a megrongálódott házak statikai felmérése.

Gumicsónakkal közlekednek emberek a belgiumi Liege belvárosában (Fotó: MTI/AP/Valentin Bianchi)

A hatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy az apadás ellenére az árvízveszély továbbra is fennáll, a gátak legtöbbje átázott, jelentős víztömegeket zárnak el a lakott településektől. A turistákat arra szólították fel, hogy maradjanak távol a folyópartoktól, és ne járjanak a gátakon.

A holland kormány pénteken hivatalosan katasztrófahelyzetet hirdetett az ország délkeleti felét sújtó áradások miatt. A kabinet aktiválta a rendkívüli esetekben érvényes kártérítésről szóló törvényt. A szabályozás révén a kormány részben fedezi azokat a károkat, amelyeket a biztosítók nem térítenek meg. A károsultak megsegítésére létrehozott civil alapba a hétvégén mintegy ötmillió euró adományt fizettek be, a pénzt azok támogatására fordítják, akiknek a kárát sem a biztosításuk, sem pedig a kormány nem téríti meg.

Hollandiában nincs halálos áldozatuk a szerdán kezdődött heves esőzések okozta áradásoknak.