×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tragédia kellett a teljes körű ellenőrzéshez?

 

Hatalmas tűz pusztított a kelet-romániai Karácsonkő kórházában. A lángok az egészségügyi intézmény intenzív terápiás osztályán csaptak fel, ahol a koronavírus-fertőzött betegeket ápolták. Tízen meghaltak, többen válságos állapotban vannak. Köztük van az ügyeletes orvos is, aki megpróbálta kimenteni a tűzből a betegeket. Még vizsgálják a tűz okát, de úgy tudni, valamilyen műszaki hiba miatt gyulladt ki egy berendezés, és onnan terjedt tovább a tűz – hangzott el az M1 Híradójában.

(Fotó: Nemzet Fotótár/AP/Exploziv TV Neamt)

A tűzoltókat helyi idő szerint szombat este hét órakor riasztották a helyszínre. A tragédia napján költöztették le a kórház intenzív osztályát a harmadik emeletről a másodikra, ahol a tűz keletkezett.

Az intenzív osztály két kórtermében nyolc–nyolc eleve súlyos állapotban lévő,

önállóan lélegezni nem tudó koronavírus-fertőzöttet ápoltak.

Az egyik kórterem teljesen kiégett. Hét férfi és három nő vesztette életét, az áldozatok 67 és 86 év közöttiek voltak.

Hét sérült válságos állapotban van. Egyikük az ügyeletes orvos, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett miközben próbálta kimenekíteni a magatehetetlen betegeket a lángoló kórteremből. Testének 40 százaléka megégett. A sérült orvost a hadsereg repülőgépével egy belgiumi katonai kórházba szállították.

Ludovic Orban miniszterelnök a belügyminisztériumban alakult válságstáb ülése után

részvétet nyilvánított a gyászoló családoknak, és azt ígérte, kivizsgálják a tragédia körülményeit.

Sajtóhírek szerint az automata berendezések egyike kaphatott lángra, a tűz pedig a dúsított oxigénes környezetben pillanatok alatt továbbterjedt. A tűzoltóknak köszönhetően a kórház többi részét azonban megkímélte. A szakemberek vizsgálják a tűz keletkezésének okait.


A kormány tájékoztatása szerint hétfőtől az ország minden intenzív terápiás osztályán ellenőrzéseket tartanak. A hatóságok az orvosi készülékeket és azok üzembe helyezésének módját ellenőrzik az intenzív osztályokon.

Romániában az utóbbi három hétben megkétszereződött a koronavírus-fertőzések üteme,

az egészségügyi ellátórendszer pedig az összeomlás határára került. A kórházak tele vannak, a felszabaduló ágyakat percek alatt elfoglalják az új betegek, az egészségügyi személyzet túlterheltségre panaszkodik.

Országszerte mintegy 1250 ágy áll rendelkezésre a Covid–kórházak intenzív osztályain. A szaktárca szombati közlése szerint ezek közül 1172 volt foglalt, ami 93 százalékos kihasználtságot jelent.

Áder János köztársasági elnök részvéttáviratot küldött a román államfőnek a kórháztűz miatt. Azt írta:

„szívből átérezzük az elhunytak hozzátartozóinak fájdalmát, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk.”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig román kollégájának küldött levelet. A tárcavezető a részvétnyilvánításon túl szükség esetére felajánlotta Magyarország segítségét Romániának. Hozzátette, a bajban össze kell tartanunk és segítenünk kell egymást.

A címlapfotó illusztráció.