Földrengés után szökőár sújtotta az Égei-tenger partvidékét

 

Erős földrengés rázta meg pénteken az Égei-tenger partvidékét, kiváltva egy kissebb szökőárt. A Richter-skála szerinti 7-es erősségű rengés 17 kilométerre történt a törökországi Izmir tartománytól. A földmozgást Athéntól Isztambulig lehetett érezni. Az eddigi adatok szerint a két országban legalább 12-en meghaltak, és több százan megsérültek, de ezek a számok minden bizonnyal sokat változnak még – hangzott el az M1 Híradójában.

A mentőalakulatok tagjai romok között rekedt emberek után kutatnak a nyugat-törökországi Izmirben (Fotó: MTI/EPA)

Perceken át mozgott a föld, emberek százezrei menekültek az utcákra. A nyugat-törökországi Izmirben is az utcára rohantak az emberek, miután hetes erősségű földrengés rázta meg a tengerparti várost.


A négymilliós nagyvárosban legkevesebb húsz ház összeomlott, több mint százhúszan megsérültek, és többen életüket vesztették.

A legtöbb sérültet egy lakóház romjai alól húztak ki, amely kártyavárként omlott össze, az egyes emeletek egymásra rogytak az erős földmozgásban. Többtucatnyian siettek a romokhoz, hogy túlélők után kutassanak.

A helyszínre érkező mentők és önkéntesek együttes erővel emeltek ki a romok közül egy fiatal nőt.

A túlélők közül többen sokkos állapotba kerültek. Volt, aki az utolsó pillanatban menekült ki az épületből, mielőtt az minden mást maga alá temetett volna.

Folyóként hömpölygött a tengervíz a part menti utcákban,

a földmozgás következtében szökőár csapott át a partokon, és mélyen a városba hatolt.

Legkevesebb egy ember vízbe fulladt, több halászt is eltűntként tartanak számon, félő, hogy az áldozatok száma tovább nő.

Nem kímélte a földrengés a görög szigetvilágot sem, kisebb szökőár söpört végig a görögországi Számosz szigetén, a part menti parkolókat és éttermeket ellepte a víz.

A szigettől északra, az Égei-tenger alatt mintegy tíz kilométerrel volt a földmozgás epicentruma.

Bár Számosz városában is több épület összedőlt, csak négyen szenvedtek kisebb sérüléseket. A sziget repülőterét átmenetileg bezárták.

(Fotó: MTI/AP/Michael Svarnias)

A földrengést egész Görögországban és Törökország nyugati felén érezni lehetett, még Isztambulban is megmoccant a föld. A Kelet-Mediterráneum térségében gyakoriak a földmozgások, ugyanis egy törésvonal felett fekszik,

januárban harmincan vesztették életüket Kelet-Törökországban, tavaly nyáron pedig a görög fővárost rázta meg egy földrengés.

Az egyik legerősebb földmozgást 1999-ben mérték a törökországi Izmitben: a 7,6-os erősségű földmozgásban 17 ezren meghaltak, és 20 ezer épület dőlt össze.