Folytatódik a török földrengés túlélői utáni kutatás

 

Vasárnap délelőtt is folytatódott Délkelet-Törökországban a túlélők utáni kutatás a nagy erejű, 6,8-as fokozatú földrengést követően. A hatóságok szerint a halálos áldozatok száma 35-re emelkedett, miközben a sérülteké is meghaladta az 1600-at.

A török katasztrófavédelem (AFAD) azt közölte, hogy eddig 45 túlélőt találtak a romok alatt.  Az első nagyobb rengés pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor történt Délkelet-Törökországban. Hipocentruma az Elazig tartománybeli Sivrice település közelében, 6,75 kilométeres mélységben volt.

Egy 2,5 éves, Yüsra nevű kislányt a mentés 24. órájában húztak ki élve a törmelékek közül Elazig város Mustafa Pasa nevű kerületében. A gyermek anyját, Ayse Yildizt, négy órával később szintén sikeresen kiszabadították, de az apa a társasház romjai között vesztette életét.

A török Országos Mentőszolgálat (UMKE) egyik önkéntese, Emine Kustepe telefonon tartotta a lelket egy nőben, Azize Celikben, aki ugyancsak Mustafa Pasában rekedt egy összeomlott ház falai alatt. A sérült asszonyt a mentés 17. órájában hozták a felszínre.

Süleyman Soylu török belügyminiszter, aki két minisztertársával, Fahrettin Koca egészségügyi miniszterrel, valamint Murat Kurum környezeti és várostervezési miniszterrel a természeti csapás óta a helyszínen követi figyelemmel a munkálatokat, vasárnapi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a hatóságok eddig 678 utórengést rögzítettek, húsz közülük 4-es fokozat fölötti volt.

Egyúttal közölte: Elazig város Sürsürü kerületében még hat sérült vár a kimentésére a romok alatt. Soylu azt is elmondta, hogy a hatóságok több mint 10 ezer sátrat szállítottak a térségbe, és csaknem 6500-at már felállítottak.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint az AFAD csak melegételből legkevesebb 17 ezer adagot osztott szét az emberek között. Ezzel párhuzamosan szerte az országból sok nagyobb város önkormányzata szervezett gyűjtést és küldött kamionokkal további segélyszállítmányokat a károsultaknak.

Koca a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy 104 sérültet ápolnak még a kórházakban, 13-at közülük intenzív osztályon.

Kurum arról beszélt, hogy Elazig városban és a tartomány Sivrice járásában, a szomszédos Malatya tartomány Doganyol és Pütürge járásában, valamint a szintén szomszédos Diyarbakir tartományban összesen 60 összeomlott épületet számoltak össze, további 794 ház súlyosan, 65 közepesen, 780 pedig enyhébben rongálódott.

A földrengés miatt két börtön rabjait is máshová kellett költöztetni. Az adiyamani börtönből 814 fogvatartottat, az elazigi Sivrice női börtönéből 126-ot helyeztek át Gaziantep, Sanliurfa és Kahramanmaras tartományok börtöneibe.

Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott az isztambuli Atatürk repülőtéren, mielőtt Algériába utazott. A török államfő rámutatott: Elazigban inkább a falvakban van gond, felmérik, hogy az ottani házakban mekkora károk keletkeztek, és mielőbb megkezdik az újjáépítésüket, vagy ha kell, a bontásukat.

Elazig és a szomszédos Malatya tartomány ugyanis nagyrészt hegyvidéken fekszik, kétezer métereset meghaladó csúcsok vannak a ritkán lakott térségben. A péntek esti rengés epicentrumának környezetében főként kisebb, nehezen megközelíthető falvak találhatók. Az egyetlen város, amelyet a természeti csapás érintett, maga Elazig, néhány százezres lakossága ellenére törökországi viszonylatban meglehetősen kicsinek számít.

Az NTV török hírtelevízió tudósítója vasárnap az Elazigból autóval két óra alatt elérhető Cevrimtas faluból azt jelentette, hogy a település mind a 13 háza a földdel vált egyenlővé. Ott a mentőalakulatok két ember holttestére bukkantak a romok alatt.

Törökországban a magasabban fekvő apró falvakban télen a zord időjárás miatt alig tartózkodik valaki, lakosaik a hidegebb hónapokat az alacsonyabban található községekben, városokban töltik.