logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hatékonyabb fellépést sürget az Europol az embercsempészek ellen

| Szerző: hirado.hu
Az Europol becslései szerint az unió határait jogellenesen átlépők körülbelül 90 százaléka szervezetten, embercsempészek segítségével érkezik.

 

„Nem hatékony az együttműködés az európai tagországok között, és ehhez hozzá kell számolni azt is, hogy az Europolnak kapcsolata van kívülálló szervezetekkel is, sőt országokkal is”

– mondta el Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő.

A teljes interjút itt hallgathatja meg.

Elmondása szerint, ha megnézzük az elmúlt időszakot, akkor azt lehet tapasztalni, hogy a migránsok száma Európában növekedett, ami azt jelenti, hogy több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Európába az elmúlt időszakban. Ezeknek a bevándorlóknak a 90 százaléka embercsempészek segítségével került Európába.

„Változott a módszer, csoportosan lépnek fel a zöld határ ellen, erőszakot alkalmaznak és ez nem csak a nyugat-balkáni útvonalon tapasztalható, hanem sajnos az északi területeken is”

– avatott be a határon történő eseményekbe a szakértő.

Kis-Benedek József szerint ezek a bevándorlók nem spontán jönnek át a határon, hanem tudatosan kiválasztott, ellenőrzött útvonalakon. Azt is hozzátette: az embercsempészek között vannak magyarok is.

Ezért az Europol szeretne az egyes országok bűnügyi adatbázisaiba is betekinteni, aminek következtében hatékonyabb és gyorsabb lenne különböző személyek felfedése.

A szakértő szerint ezen túl az Europol egyéb külső szervek adatbázisaihoz is szeretne hozzáférést kapni. Ezek közé tartozik a schengeni információs rendszer, a vízumnyilvántartással kapcsolatos adatbázis és egyéb ujjlenyomatvizsgálatok.

„De az Interpollal is intenzívebb kapcsolatot szeretnének, aminek durván olyan 19 adatbázisa van, amelyekbe, ha be tudnának tekinteni, sokkal hatékonyabbá válhatna a munkájuk”

– tette hozzá.

A helyzetet nehezíti, hogy egy rendőrség vagy bármilyen más bűnüldöző szerv félti a saját adatbázisát, nem szívesen enged ahhoz hozzáférést.

A szakértő azonban elmondta, hogy amennyiben növekszik az embercsempészek száma, és általuk növekszik az illegálisan az európai unió területére érkező illegális bevándorlóknak a száma, akkor ezek a különféle szervek rá lesznek kényszerítve az együttműködésre.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még