logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Baloldali értékrendet erőltetne hazánkra Brüsszel

Európai parlamenti vizsgálódás Budapesten: a LIBE bizottság delegációt küldött a „magyar helyzet” tanulmányozására. Törcsi Péter ennek kapcsán azt mondta, hogy az önmagában egyfajta eredmény, hogy idejönnek és itt vizsgálódnak – az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában értékelte a LIBE vizsgálódását.
A teljes adás itt hallgatható vissza.

Törcsi Péter elmondta: A delegáció többségét baloldali-liberális-zöld meggyőződésű képviselők adják, ezért ők eleve egyfajta előítélettel érkeztek hazánkba. Az Európai Parlament baloldala rendszeresen arról beszél, hogy emberi jogi és jogállamisági problémák vannak Magyarországon. Sokkal inkább világnézeti kérdésekről van szó az elemző szerint.

Az európai döntéshozók jelentős része az európai értékeket értéksemlegesnek gondolja, holott azok inkább progresszív, baloldali, nem egy esetben pedig marxista irányba hajlanak el. Ez Brüsszel legfőbb problémája a közép-európai térséggel, ugyanis ezeket a baloldali, általuk semlegesnek vélt értékeket ütköztetik a hagyományos, konzervatív és szuverenista értékekkel.

Ez egy értékvita, álságos ezt jogi köntösbe burkolni

– fogalmazott Törcsi Péter.

Az ítélet már megszületett, ez abból is látszik, hogy bár találkoztak egyházi és a konzervatív oldalhoz sorolható szereplőkkel, de mégis azokat a kérdésekbe csomagolt, jól ismert állításokat fogalmazták meg, amelyek miatt Brüsszel rendszeresen bírálja hazánkat.

Törcsi Péter, aki személyesen is találkozott a delegációval, elmondta: A saját véleményük megerősítését várják, és minden azzal ellentétes állítást fenntartásokkal kezelnek. Rendkívül erős meggyőződésük van, és ebből nem lehet őket kibillenteni, hiszen a nyugati balliberális médiumokban folyamatosan a saját véleményüket hallják vissza.

A brüsszeli baloldal láthatóan be akar avatkozni a magyar választásba, és azért érkeztek ide, hogy a hírfolyamban a véleményük folyamatosan jelen legyen, ezzel befolyásolva a kormány megítélését.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még