A nemzetek Európája mellett törnek lándzsát az olasz konzervatívok

 

Egy éven át zajlik az Európa jövőjéről szóló konferencia, amelyben a tervek szerint az európai polgárokat is bevonják a vitába. Francesco Giubilei, az olasz Fondazione Tatarella konzervatív alapítvány elnöke a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában beszélt a szervezet programjáról.

 

A 29 éves politikai elemző, külpolitikai szakértő elmondta, hogy minden polgár véleményt mondhat egy internetes oldalon az Európai unió jövőjéről szóló vitában.


Emellett minden uniós tagállamban elindul egy egyeztetés a témában, amit követően 2022 tavaszán vagy kora nyarán előállnak javaslataikkal. Az olasz kormány a külügyminisztérium felügyeletével egy ügyvivő bizottság létrehozásáról döntött, valamint egy 35 tagú tudományos testület is megkezdi a munkát, kutatók, egyetemi szakemberek részvételével.

„Szerepünk, hogy kezdeményezéseket indítsunk egy adott témában, javaslatokat fogalmazunk meg a következő egy évben” – mondta Giubilei.

Azt ígérik, hogy ezek a javaslatok a felelős minisztériumok és az ügyvivő testület asztalára kerülnek. Reményét fejezte ki, hogy a javaslatok többet megfogadnak.

Francesco Giubilei is részt vett múlt héten a Mathias Corvinus Collegium által szervezett több napos fesztiválon. A kerekasztalbeszélgetés előtt a Kossuth Rádió Európai idő adásának elmondta, hogy öt-hat javaslatot foglal majd össze beszédében, amelyen a következő évben dolgozni fognak.

A jövő szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a nemzetek Európájának építését és az államok szuverenitásának kérdését.

„El kell jutnunk odáig, hogy Európára ne mint bürokratikus egységként tekintsünk, hanem egy olyanra, amely a helyi közösségekre épül. Ez az egyetlen módja annak, hogy helyrehozzuk, azt, ami nem működik. És az bizonyos, hogy valami nagyon nem működött az Európai Unióban az elmúlt években” – fogalmazott.


A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg.

 

 

 

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!