A klímaváltozásra hivatkozva fogadna be migránsokat az európai baloldal

 

Múlt héten a klímaváltozás témája az Európai Parlamentben is téma volt. Ez részben politikai dimenzióba terelte a kérdést, részben pedig a migrációval kapcsolta össze. Egy baloldali jelentésről is szavaztak, aminek a lényege, hogy a klímaváltozás alapul szolgálhasson a menekültstátusz megadásához – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője elmondta: Komoly vita alakult ki a parlamentben, a most többségben lévő baloldal folyamatosan ostromolja a testületet a migrációra vonatkozó ötleteivel. Ezúttal győzött a józan ész, nem szavazták meg az indítványt.

A klímaváltozásra nem lehet reális megoldás, hogy sokmillió embert elköltöztetnek máshová.


Helyben kell segíteni, és úgy tűnik ezúttal az EP is belátta ezt. A biztonság megteremtése az elsődleges feladat, ennek a másik oldala a baloldali javaslat, amely egyszerűen betelepítené ezeket az embereket Európába.

Már magának az „éghajlati menekültnek” a fogalma is rendkívül zavaros.

Életveszélyesek az efféle javaslatok, hiszen ösztönözheti a migránsokat, hogy induljanak el. Az afrikai országok sosem fogják azt mondani, hogy Európa ne tegye, amit tesz, de ők is tudják, hogy ezek nem megoldások. Az Afrikai Unió szerint a fiatalok az ő aranytartalékuk, Európának is egy új nézőpontra, partnerségre van szüksége, hogy igazán segíthessen a kontinensen.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!


A teljes adás itt hallgatható vissza.