Indulatok a választások körül: Németország vezető szerepe megkérdőjeleződni látszik

 

Németország választások előtt, az uniópártok népszerűsége pedig negyedév alatt eddig sosem látott mértékben csökkent. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) belviszálya pedig még inkább alátámasztja, hogy Németország európai vezető szerepe megkérdőjeleződni látszik.

Nógrádi György egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában elmondta: Németország belpolitikai viszálya egyre aggasztóbb, főként a választások előtt.

„A CDU/CSU kancellár jelöltségi vitája 3 hónap alatt teljesen megváltoztatta a közhangulatot. Viszont ez a hirtelen fordulat nem csak egy fokozatos belső erodálódás számokban megjelenő eredménye, amelyet a választási viták váltottak ki, hanem már egy régóta tartó negatív folyamat kicsúcsosodásaként értelmezhető. Ez a folyamat pedig egyértelműen rámutat arra, hogy Németország elmúlt évekre jellemző külpolitikai passzivitása nagyban befolyásolja az Európai Unió külpolitikai határozatlanságát is. Egyértelműen látható, hogy Európa vezető nagyhatalmának külpolitikai kommunikációjában alig van egyetértés, a döntéshozás pedig kapkodó.


Németországnak az európai mintát kellene jelentenie,

ami az utóbbi időben nem volt látható” – mondta Nógrádi György.

A választások jelenlegi állása példátlan az ország történelmében: a kancellárjelöltségi probléma a az uniópártok támogatottságát annyira leépítette, hogy a Zöldek már jobban állnak, a közvélemény egyre inkább nekik szavaz bizalmat.

A jelenleg vezető baloldali párt kancellárjelölje, Annalena Baerbock szerint Németország belviszálya a régóta tartó külpolitikai passzivitásból eredeztethető. Az Európai Uniónak egy aktív vezető hatalomra van szüksége, amely egységesen képes kommunikálni és képviselni a szervezet érdekeit a kontinens keleti felén is, Észak–Afrikában agy akár a Közel–Keleten.


a teljes beszélgetés itt visszahallgatható

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

a címlapfotó illusztráció