A fogyasztóvédelem az a terület, amelyben az egységesség sürgető és szükségszerű

 

A fogyasztóvédelem az a terület, amelyben az egységesség sürgető és szükségszerű az Európai Unió, vagyis az egységes piac területén. Ezzel a szemlélettel tartotta a héten képzését a digitális jogokat fókuszba állítva a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) együttműködésben a győri Szécsényei István Egyetemmel, valamint az Európai Fogyasztóvédelmi Szerveztek Szövetségével.

A fogyasztóvédelem az a terület, amelyben az egységesség sürgető és szükségszerű az Európai Unió, vagyis az egységes piac területén, különösen most, amikor az internetes vásárlások révén gyakorlatilag a bolti forgalom egy része is egyre inkább átlépi az államhatárokat.

Ezzel a szemlélettel tartotta a héten képzését a digitális jogokat fókuszba állítva a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) együttműködésben a győri Szécsényei István Egyetemmel, valamint az Európai Fogyasztóvédelmi Szerveztek Szövetségével egy európai uniós program keretében.


A program a szakemberek továbbképzését célozta meg, így a szakemberek széles köre (hatóságok, civil szervezetek és békéltető testület tagjai) részt vett az eseményen – mondta Baranyi Dóra, a FEOSZ jogi igazgatója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Hozzátette, a koronavírus járvány hatására ugrásszerűen megnőtt az online vásárlások száma a pandémiás időszakban. Ez annak köszönhető, hogy azok is online vásároltak, akik a járvány előtt a hagyományos vásárlást részesítették előnyben. Ez azonban azt eredményezte, hogy egyes vásárlók teljesen ki vannak szolgáltatva, mivel a webáruházak világa egy teljesen új közeg számukra, sokan nem tudják hogyan használják biztonságosan, milyen veszélyek fenyegetik őket, illetve nagyon sokan azt sem tudják egy online vásárlás esetén milyen jogok illetik meg.

A képzés célja pedig pontosan az volt, hogy a programban résztvevő szakemberek a tudás megszerzése után, tájékoztatást, segítséget nyújtsanak a vásárlóknak, többek között a rájuk vonatkozó különböző jogszabályi összefüggésekről – mondta.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

 


A teljes beszélgetés itt hallgató meg.

A címlapfotó illusztráció.